2017.01.22. 10:25 – Nihil_AK

Egy korosodó férfiember megmutatja - Sting-lemezkritika

Lángoló Kritika

sti69913.jpgOlyan ez a lemez, mint amikor egy elegáns állófogadáson a korosodó, de még mindig jó karban lévő házigazda teljesen váratlanul a táncparkett közepére perdül, és egy belépős argentin tangó után lenyom két tucat fektővámaszt öltönyben, mondván, még mindig tud ilyet is, hogy aztán csibészes vigyorral zsebelje be az elismerő pillantásokat a jelenlévő negyvenes hölgyektől. Valami ilyesmi jutott eszembe az 57th and 9th kapcsán.

Az utóbbi évek kísérletezései, a karácsonyi, folkos, szimfonikus és egyéb lemezek után valószínűleg sokan vártak már egy sima rockalbumra Stingtől, pláne, hogy a 2003-ban megjelent Sacred Love a maga elektronikusabb hangszerelésével nem feltétlenül kényeztette az úgynevezett ősrajongókat. Nem tudom, hogy hősünk ezt mennyire érezte, végül is ő már nagyon rég nem abban a ligában játszik, ahol tekintettel kell lenni efféle elvárásokra, az viszont biztos, hogy régóta ez a legösztönösebb, legspontánabb anyag, ami kijött a kezei közül. Persze ez sem lehet véletlen, hiszen ha igazak a hírek, a felvételek összesen tíz hét alatt készültek, nyilván azért, hogy a rövid határidő is inspirálja a társaságot, és ne pöcsöljenek fölöslegesen a legapróbb részletekkel, ami a spontaneitás legfőbb ellensége. 

Korábban latolgattam, hogy tényleg lesz-e visszatérés a Police világához, hiszen az első kiszivárogtatott dalok - Can't Stop Thinking About You, 50 000 - erre engedtek következtetni. Végül azoknak, akik egy gyökerekhez visszakanyarodó rocklemezre vágytak már évek óta, Sting hozott is ajándékot, meg nem is: az anyag körülbelül fele simán lehetne eddig kiadatlan Police-dal más zenészekkel, modernizált formában felvéve, a másik felében viszont inkább korábbi szólóalbumainak világa él tovább. A már említettek mellett a One Fine Day, vagy a Petrolhead egyértelműen a rockosabb élt képviselik, ugyanakkor az olyan visszafogottabb dalok, mint az egy szál gitárral kísért Heading South on the Great North Road, vagy a James Foley története által inspirált The Empty Chair a maguk eszköztelenségével legalább ennyire hatásosak tudnak lenni a megfelelő pillanatban. Az elmúlt évek kísérletei sem múltak el nyom nélkül: a sztorimesélős hangulatú Pretty Young Soldier akár a legutóbbi The Last Shipre is felfért volna.

Természetesen az összes szerzeménynek megkereshetnénk az előképét az életmű korábbi szakaszaiból, az Inshallah hallatán például csak a süketeknek nem ugrik be egy bizonyos Desert Rose, ugyanakkor nem hiszem, hogy egy bőven a hatodik X-et taposó, negyvenakárhány éve dalokat író énekesen kellene számon kérnünk a saját kliséit. Sting bizonyára nem akarta megváltani a világot, ehelyett csinált egy szimpla, görcsmentes rocklemezt, tíz spontán, minden túlbonyolítottságtól mentes dallal, amelyek elkészítése közben jól érezte magát, aztán majd meghallgatja, aki akarja. Mivel a lemez a maga 37 percével a valaha kiadott legrövidebb játékidejű szólóalbuma, még a koncentrációs képességünket sem teszi nagyon próbára, kicsöngetésig a három bónuszdallal együtt is lepörög az anyag, amit így többször is meg lehet hallgatni egymás után, ha valaki még csinál ilyesmit manapság.

Én megtettem, akkor is, amikor vagy két hete utaztam hazafelé a villamoson. Az ablak mellett ültem, a négyes ülésen mellettem és velem szemben egy háromfős társaság, egy lány, két fiú, akik péntek este lévén épp valami buliba igyekeztek. Széles vigyorral az arcomon hallgattam a lemezt, ütöttem a levegőbe Colaiuta és Freese dobbreakjeit - az ember harminchat évesen már ne nagyon foglalkozzon azzal, hülyének nézik-e holmi sótlan nyárspolgárok emiatt - alkalmi útitársaim pedig igen jól szórakoztak ezen, amit én is észrevettem, de persze egymás tekintetét egy darabig kerültük. Aztán egyszer nem sikerült, és mindenkiből kirobbant a nevetés. Amikor megkérdezték, hogy min szórakozom ilyen jól, mondtam, az új Stinget hallgatom. Ebből kiindulva aztán még vagy húsz percen keresztül beszélgettünk az élet kisebb-nagyobb dolgairól. Ha épp Godflesht hallgatok, nem biztos, hogy így alakul az utazás. Na körülbelül ezt tudja Sting zenéje, bármikor és bármilyen körülmények között. 


pop rock sting lemezajánló the police ezt hallgasd



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.