2017.02.20. 11:41 – Dankó Gábor

Van benne lélek - Interjú a Kojot című film zeneszerzőivel, Moldvai Márkkal és Jeli Andrással

moldvai_jeli_foto_u_jeliandras.jpg

Múlt hét csütörtökön került a moziba Kostyál Márk Kojot című filmje, amit a rendező a film sajtóveítésén csak úgy jellemzett, hogy egy dühös alkotás. Ebben a dühös filmben elég domináns hangulatmeghatározó rész a zene, amit Moldvai Márk és Jeli András készített. Nekik tettünk fel néhány rövid kérdést, amire ők hosszan válaszoltak. Természetesen a szöveg között megbújik néhány zene is, hogy ne csak a levegőbe beszéljünk.

Hogy kerültetek a filmbe?

Moldvai Márk: Kostyál Márkkal, a Kojot rendezőjével nem ismertük egymást. A film forgatása közben sem tudta még, hogy ki legyen a zeneszerző, inkább csak azt, hogy ki ne. Mivel a forgatás után is tanácstalan maradt, ezért a gyártó cég javasolt engem a korábbi filmzenéim (Kontroll, Veszettek, A martfűi rém stb. – a szerk.) alapján. Elolvastam a könyvet, találkoztunk, nyitott volt, beszélgettünk, zenéket hallgattunk. Tetszett, hogy nem azt mondta, hogy legyen a film zenéje olyan, mint mondjuk Tarantínoé, hanem olyanokat mondott, hogy a zene legyen opálos. Meg legyen férfias, de érzelmes. De a legfontosabb, hogy legyen lelke! Azt is elmondta, hogy sok zenét szeretne és nagyon számít a zene atmoszféra-teremtő erejére, arra a bizonyos aurára, mert sok dolgot nem szavakkal, hanem képekkel, tekintetekkel akar elmondani. Pár jelenetet mutatott is a filmből, ami baromi lelkesítő volt. Pazar operatőri munka, a színészek ugyan ismeretlenek, de erős, hiteles, átütő figurák. Volt néhány kikötése a zenét illetően, például hogy nem szeretne olyan triviális megoldásokat, hogy ha falun vagyunk, akkor népi hangszerek, ha meg városban, akkor techno. Illetve azt kérte, hogy mivel alapvetően gitárzenéket hallgat, és hobbi szinten gitározik is, szóval imádja a gitárt, szeretne jó sok gitárt.

Gondolom itt jött képbe Jeli András.

Igen, kértem egy kis időt Márktól, írtam néhány témát és mivel én nem vagyok gitáros, szóltam Andrisnak, aki amellett, hogy a barátom és gitározik, meglehetősen kompatibilisek a vízióink, többször dolgoztunk már együtt korábban. Felvettük ezeket a témákat és megmutattuk a rendezőnek. Mit mondjak, bármennyire biztos az ember a dolgában, azért legördült pár hideg verítékcsepp a homlokomon. A rendező ugyanis terminátor fejjel csak annyit mondott, mutasd! Aztán az első taktusok után hirtelen kedves, emberi arca lett és azt mondta, igen, ez az! Lelke van! Karcol, de érzelmes. Így hát megnyugodva folytattuk a munkát, néhány résznél azonban tanácstalan voltam. Ekkor Andris előállt pár ötlettel, hogy mi lenne, ha így, meg úgy. Kipróbáltuk, működött. Úgyhogy innentől kezdve ő nem egy session zenész a projektben, hanem kijelentettük, hogy akkor ezt együtt csináljuk.

Jeli András: Sokat gondolkodtunk, hogy oké, hogy gitár, de mitől lesz az érdekesebb. Így elkezdtük kutatni, mivel lehetne izgalmasabbá, színesebbé tenni ezt a koncepciót. Végül használtunk akusztikus gitárt, rendeltünk egy weisenbornt (ez egy akusztikus lapsteel gitár), vettünk egy öreg japán lapsteelt, sokat játszottunk e-bow-val (elektromos vonó), banjóval, amiért nagy köszönet a Stageshopnak, végül pedig egy akusztikus gitárt moddoltunk is. Kerestük a minél érdekesebb hangzásokat.

MM: Aztán mindent letranszponáltunk egy oktávval és rommá effekteztük. És örvendeztünk vala. Elektronika is van dögivel, de nem akartunk hideg hangzást, szóval eléggé elrejtettük.

A filmben nagyon hangsúlyos a zenei aláfestés. Ezek szerint koncepció volt, hogy legyen benne sok zene, de menet közben azért módosultak az elképzelések?

MM: Egy majdnem kész vágattal dolgoztunk, ahol a rendező jelölte a helyeket ilyen-olyan zenékkel. Átbeszéltük, hogy hol, mi a szándék. De ezek idővel változtak. Az, hogy ott mégse legyen zene, mert túlmagyarázza a filmet, ide viszont pont kéne, pedig nincs. Például egy igen feszült jelenet alá nem akart zenét, mert úgy gondolta, a maga nyers valójában az igazi. De tettünk alá, amire azt mondta, hogy így viszont már mást jelent az egész. Rocksztárt csinálunk a jelenet szereplőiből. Tehát nem az a kérdés, hogy az adott zene jó-e, hanem az, hogy akar-e rocksztárt csinálni ott a karaktereiből? Kért pár napot, hogy ezt átgondolja. Végül elfogadta. Ugyanakkor kifúrt például egy szívünknek oly kedves tuba–banjo duót. Még ilyet! Morogtunk picit (sokat), aztán tovalendültünk.

JA: Ez úgy szokott történni, hogy a rendező a vágásnál úgynevezett mood zenéket pakol a film alá. Ezek olyan létező, többnyire más filmekből vagy egyéb helyekről összeválogatott zenedarabkák, zenék, amik segítenek a vágásnál modellezni, hogy hogyan képzeli ritmusban vagy zeneileg a rendező az adott jelenetet. Így a zeneszerzőhöz a vágott anyaggal együtt már érkezik egy elég konkrét zenei elképzelés: mely jelenetek alatt legyen, illetve ne legyen zene, jelzi, hogy az adott jelenet milyen ritmusú, hangulatú, “színű”, “szagú” legyen. A rossz, hogy a rendezők többsége utána nehezen fogad el másfajta elképzelést, ötletet, hisz eddigre a vágás alatt már kábé ezerszer megnézett egy jelenetet egy konkrét zenével és hozzászokott, szakszóval “beszerette”, de ez itt most a Kojot esetében szerencsére nem nagyon fordult elő. Ahogy Márk is mondta, a rendező, nyitott volt minden ötletre, és többször előfordult, hogy mikor mi egy, a moodhoz képest másik hangulattal álltunk elő, hajlandó volt elgondolkodni, majd elfogadni azt.

Hogyan osztottátok meg a munkát?

JA: A leosztás alapvetően az, hogy Márk Sherlock, én meg Dr. Watson vagyok. Szóval én a hülyeségeimmel tudom előremozdítani a munkát, amit egyébként Márk egyedül is ragyogóan meg tudna csinálni, és ami fordítva viszont nem igaz. Hangszeresen pedig egyszerű a képlet, amit pengetni kell, az az enyém, amit billenteni, nyomkodni vagy programozni, az Márké.

MM: Filmzenét csinálni messze nem csak zenélésől áll. Bonyolult dramaturgiai hálón keresztül kell kifejezni a történet esszenciáját egy másik síkon. Többet beszélgettünk, mint zenéltünk (mondjuk azt se keveset.) Andris filmes műveltsége és érzékenysége nagy súllyal esett a latba. Aztán egy ponton csatlakozott hozzánk még néhány zenésztárs, akikkel lecseréltünk pár sávot, a hatást fokozandó. Így elhívtuk Fenyvesi Marcit akusztikus gitározni, akinek elképesztő kifejezőn szól a hangszer a kezében, Miczura Mónikát énekelni, mert bár eléggé dicső témákat rittyentettünk, így vokállal megtámasztva még dicsőbbek lettek, valamint Halmos Andrást dobolni. Kérdezte, milyen legyen a dobsound? Mondtuk, jó trottyos, öreges. Erre elhozta a felvételre a világ legmenőbb nevű és kinézetű dobját, egy 1948-as Ludwig Buddy Rich Super Classic-ot. Megdöbbentő, ahogy szól az a hangszer! Sajnos nem tudtuk túl sok helyen használni, de ez nem az ő hibája. A magyar filmgyártás egyszerűen még nem érett meg egy Buddy Rich Super Classic-ra.

Elég eltérő zenei világból érkeztetek, hogyan tudtok együtt dolgozni?

JA: A punk meg a technós, ahogy a múltkor mondta valaki. Ugyan eltérő világból jöttünk, de mindketten zenei mindenevők vagyunk, így hatalmas a közös halmaz, sok a közös kedvenc.

MM: Például a skandináv-jazz, az ambient, noise, art-rock, a modulárszinti zajongások, legújabban pedig a folk-country ügyek. De simán tudunk rajongani egy-egy hamburger-pop előadóért, slágerért is, ha az olyan. Meg mindenért, amiben van áhitat, kreativitás, beleállás, ízlés, intellektus, humor.

JA: Azért persze mindkettőnknek vannak olyan kedvencei, amit a másik nehezen tolerál.

MM: A Mastodonnál véget ér a barátság...

JA: 13 éve Márk elvitt egy Chemical Brothers-koncertre, ami ráadásul szabadtéren volt és zuhogott az eső, úgyhogy szarrá is fagytunk. Az kábé annyira volt élvezetes nekem, mint egy vakbélműtét, és azért még tartozom is neki mondjuk egy fasza Dillingerrel. De a kérdésre visszatérve, már évekkel ezelőtt, korábbi közös munkáknál kikristályosodott egy irány, ami a végeredményt tekintve talán most sikerült a legjobban. Ráadásul iszonyú jó volt ennyi év után újra együtt dolgozni. Eléggé egy rugóra jár az agyunk. Sokszor fordult elő, hogy az egyikünknek lett egy ötlete, mire a másik röhögött, mert már rég csinálta, vagy egy-egy elakadásnál hosszas néma töprengés után egyszerre kezdtük volna hevesen gesztikulálva ugyanazt a megoldást vázolni. Furcsa ennyire egy hullámhosszon lenni. Egyfelől ijesztő, másfelől viszont állati praktikus, mert gyakorlatilag kettő van belőled, így kétszer annyi dologra tudsz egyszerre gondolni.

A filmben megjelenő vidéki életérzéssel mennyire tudtatok azonosulni?

JA: Én béna pesti vagyok, sosem éltem vidéken. A vidéki léttel annyi a kapcsolatom, hogy évente párszor lemegyünk a családdal apósom szülőfalujába, szóval inkább valami romantikus képem, mint valós tapasztalatom van ezzel kapcsolatban. De a filmzeneszerzés részben intellektuális munka. Sokat elemzel, kutatod, hogy mi a rendező szándéka, viszonya, mozgatórugója, és ez ad egy sorvezetőt. Igazából talán elég ezzel tisztában lenned, hogy azonosulni tudj a film világával.

MM: Nem is tudom, hogy van-e ilyen egyáltalán. Mármint vidéki életérzés. Nekünk karakterekkel kellett azonosulni, illetve olyan jelzőkkel, hogy szikár, puritán, egyenes, napszítta, érzelmes, derűs, büszke, vagy dühös, kíméletlen, vészjósló stb.

Olyan közös munkán gondolkoztatok már, mint ahogy mostanában Trent Reznor és Atticus Ross csinálja? Tehát a filmzenék mellett más közös zenei dolgon.

JA: És akkor én lennék Trent Reznor? Csak mert az például nem volna rossz.

MM: Lehetsz, akkor viszont kapsz egy fitness-bérletet tőlem, meg feszülős, fekete pólókat. És végre énekelhetsz. Vannak amúgy ötletek százával, kérdés, hogy megvalósítjuk-e. Szeretnénk venni például bioszenzort, ami szobanövényre csiptetve vezérlőjeleket generál a szintiknek, és ezzel csinálni valami izgalmasat. De azt biztosan ígérhetjük, hogy sokat fogunk együtt ebédelni. Az megy ugyanis a legjobban.

JA: Meglátjuk, mit hoz a jövő. Egy pedal steel is jó volna.

Mit csináltok most éppen zenei téren, ha nem filmzenét szereztek? Andris, a Koroggal például mi van?

JA: A Korog az utóbbi időben eléggé hanyagolódott sajnos, többek közt a Kojot miatt, de nagyon megértőek voltak a többiek. Épp a napokban költöztünk új helyre és nagy a tettrekészség, hogy csináljunk egy új albumot. Balázskával (Tanka) is rég tervezzük, hogy csinálunk valamit külön, majd meglátjuk.

MM: Mindenekelőtt most még szerkesztünk egy soundtrack-albumot ebből az érzelmes-dark-western(eastern)-ambient zenéből, ami a Kojot lett. Nem elégszünk meg pusztán azzal, hogy egymás után dobálunk trackeket, sokkal inkább valami hangjátékszerű dolgot képzelünk. Aztán a pár éve pihenő, Miczura Mónikával közös zenekarom, a Mitsoura is megérdemelne pár hónapnyi elmélyült munkát. Jó rég csináltunk lemezt, vagy álltunk színpadon. Talán idén ez is megvalósul. Illetve minden reggel nézem, hogy hívott-e a Spielberg. Még nem. Hiba.

A film két előzetese:


interjú film filmzene kojot jeli andrás moldvai márk



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.