2017.03.02. 09:57 – Rácz Mihály

Ország-világnak tolni - Világzenei pótolnivaló 2. rész

cimbalibandfal.jpg

Az év végi világzenei megjelenések között igazi kincsekre bukkantunk. Első körben két albumot szerettünk nagyon, most a Fonó Budai Zeneház gazdag kínálatából találtunk további négyet.

A Cimbaliband (képünkön) első lemezétől kezdve szívügyünk, és bár a hazai világzene ugyan több minőségi balkáni bandát tart számon és ismer el, ők több vonatkozásban is kivételesek. Egyrészt sosem voltak semmilyen értelemben egysíkúak, nem álltak rá monomániásan sem mondjuk a délszláv, vagy a moldvai muzsikára, és bár kifejezetten otthon vannak a romános virtuóz zenében, jóval szélesebb tartományban muzsikálnak, hogy akár ezzel el lehetne intézni. Az alapok és a kontúrok megrajzolása után, úgy a harmadik album tájékán már popzenei formát öltött több daluk, de újra és újra elővették folkosabb énjüket is, akár egy-egy teljesen albumra. A popzene náluk a tudjuk  mi ezt ország-világnak tolni, úgy, hogy mi is élvezzük attitűdről szól, és szó se róla, működik. A mostani Recycle ment legmesszebb ezen az úton, nincs semmi mellébeszélés, csak tizenegy folyékony és slágeres dal – és bizony simán lehetne legalább öt-hatból rádióslágert csinálni. A koncepció, amire az egészet felhúzták, a címben is jelzett újrahasznosítás, és mivel nincs már új a nap alatt, ezért folyamatosan a tiszta forráshoz érdemes járulni, és az értő kutakodást követően megcsinálni az aktuális újnépzenét. Az ő újnépzenéjükbe belefér az autentikus muzsika mellett számos olyan zene-kulturális elem a tangótól a reggae-ig, amit a hallgató a közös nyelv értésének örömével dekódolhat. A Cimbaliband az Unger tesók zenekara, erre a lemezre le is cserélődött rajtuk kívül majd a teljes legénység, nagy kedvencem, az előző lemezen még közreműködő Szita Eszter énekesnő is távozott, és a 2013-as X Faktor-győztes Danics Dóra érkezett a helyére, és ő ebben a vidám és oldottabb közegben rendben is van. A dalok nagy része kifejezetten szórakoztató a megénekelt életképek, hangulatok és a mindannyiunk számára ismerős figurák beidézésével. Ebből a körből a Pesti bringás a favorit („A pesti bringás az olyan fajta, / Hogy izom helyett a lélek hajtja. / A pesti bringás az olyan merész / Hogy csak előre néz”) és persze a Marika néni („Marika néni minden szinten megtalálható / Legyen az menza, iskolai titkár, vagy nagyszerű takarító / A lényeg az, ha szorul a hurok, ő mindig megsegít / Első osztályú szuperhős, ki mindent elsimít.” - és erősen csodálkoznék, ha nem a Cimbaliband által is jól belakott Fonó Budai Zeneház legendás takarító nénije ihlette volna elsősorban a dalt.) A legerősebb pillanatok közül emeljük ki még a kiváltképp dögös Tudod babámat és a Csík zenekarra hajazó Nyírfaágat, de a személyes kedvenc egyértelműen a szaggató intenzitású Ez vagy nekem – a következő albumon valami ilyesmi lehetne a felütés… 

Kifejezetten jót tesz a színtérnek, hogy a világzenét formailag egyre inkább csak bázisugrásra használják a bandák. A tavalyi év elején alakult Nana Vortex is ilyen zenekar, a népzenei motívumok és vezérelv mellett a jazzy a főfűszer kellően olajozott hip hop és reggae grúvokra pakolva, a végeredményt hallva pedig megnyugodhatunk, még az olyan besztondult műfajok is megújulhatnak értő kezek közt, mint a downtempo. Nyáron egy Balaton-felvidéki présház teraszán vették fel élőben debütálásukat, ez jött ki év végén Forduló címmel. Minden dalhoz videó is készült a teraszon zajlott zenélés közben, úgyhogy semmi sincs rejtve, könnyű teljes képet kialakítani róluk. A zeneszerzők, Kaszap Attila zenekarvezető-szaxofonos (brácsázik és énekel is) és Boros Gábor nagybőgős remek alapokat hoztak össze ehhez a nagyon folyékony muzsikához, mert talán ez a legfontosabb az egészben, ez a végig magas szinten tartott és finomra szőtt, ám kifejezetten ruganyos alapozás, ami könnyedén tartja a produkció egészét, és amibe minden elem úgy illeszkedik, mintha odaszületett volna. És nem csak a többi hangszeres - Bíró Szabolcs „Maszkura”: harmonika, ének, Szabó Dániel: cimbalom és Földesi Attila: dob - játéka, valamint a két nagyszerű énekesnő, Paár Julianna és Jéger Dorottya szívet-lelket átitató jelenléte, de a szövegek is, melyek közül párat Kosztolányi Dezső és József Attila jegyez. Az pedig már komolyabb szintjelző, ha nem pusztán valamiféle zenei kíséretként érzékeljük a dolgot egy nagy költő művéhez, hanem kerek egész dalként, sőt, ha nem készülünk előre a borítóinformációk alapján, és épp nem ismerjük az említett szerzők verseit, nemigen tűnne fel minőségi különbség a többi hallatán, azaz a nyolc szöveget jegyző Kaszap-Asztalos Emese remek dalszövegíró. A Nana Vortex első körben tehát nagyot dobott, végig azt éreztem, milyen jó is lenne, ha ez lenne a popnívó és teszem azt ehhez tudna felnőni a közízlés. Addig is azonban maradjunk annyiban, hogy a debütálás nagy ígérete nagy felelősség is, ennél kevesebbel már nem érhetjük be. 

Kissé nehezen nyugodtam bele, hogy Lajkó Félix más művészekkel való együtt munkálkodási korszakát éli, a privát tripek mellőzése miatti elégedetlenkedésemnek előző lemeze kapcsán hangot is adtam, pedig az nem hogy gyengébb lenne a korábbiaknál, de mindenképpen az egyik legjobbja. Ennek ellenére a még 2016 végén kijött Neked című úgynevezett gyereklemeze került az évösszesítő világzenei toplistánkra, de nem csak azért, mert recenziót írni már nem volt időnk róla. Ez lett ugyanis a létező legegyszerűbb felépítésű Lajkó lemez, ami friss és természetes lüktetésével nem visz be ugyan mélyütéseket, és nem kell vele nagy erőbedobásokkal megdolgozni, ám pontosan annyi, amennyitől működik: van, íve, formája, anyaga, de ha a nap felé fordítjuk, átengedi a fényt is, mint egy tökéletesre formázott papírsárkány. Azaz első érintésre röpképes. Az előbb forszírozott úgynevezett gyereklemez fordulat szándékos, mert bár Bartos Erika gyerekversei megkívánják a szokásos címkét, de ezen túlmenően, ha ez nem szól bárki emberfiának ezen a világon, akkor semmi sem. Vegyük például a Szomorkodós verset: „Hogyha lesz egy léghajóm, / Felszállok az égre, / Megkeresem egymagam, / Hol a világ vége. / Itt hagyom a bánatot, / Itt hagyom a könnyet, / Vissza bizony nem jövök, / Soha, soha többet.” Tegyük még hozzá, ehhez azért szükséges némi gyermeki lelkület felnőttként is, de bízzunk benne, hogy aki Lajkó lemezt vesz a kezébe, nyitottan közelíti a témát. Persze azért a legtöbb vers önmagában olvasva jóval közelebb van a gyermekirodalomhoz - de nem ám ahogyan a lemezen megszólal. Ehhez ugyanis nem csak Lajkó rakja hozzá a maga kócos, gyakran vigyorgós és vad meneteit citerával és hegedűvel, de Tintér Gabriella is, aki elénekli. Mit elénekli, túllépi a látóhatárt is, igazi népdalénekesként érez és él bele minden hangba, szabadon szárnyalva ereszti ki a hangját teli torokból, a hangszíne pedig valahogy időtlenné és kortalanná varázsolja az egészet, egyszerűen nem győzöm elégszer hallgatni ezt a még félórára sem rúgó lemezt. Ahhoz képest, hogy Gabriella egyedülálló beleéléssel kelti életre a dalokat, csak a hátsó borítóra került fel a neve – mindenesetre érdemes rá is odafigyelni ezentúl.

Kollár-Klemencz László harmadik szólólemezére maga mögött hagyta nagyjából a rock-formaiságot, de ez nem annyira feltűnő manapság, amikor minden irányba kitágultak a pop keretei, így ezt akár rövidre is zárhatjuk. A Kollár-Klemencz néven publikált Rengeteg ezzel együtt egy sűrűbb szövésű nótával indul, de aztán a kamarai megszólalás a dominálóbb: bőgővel, csellóval, brácsával, zongorával, gitárral és ütősökkel, de azért a vonósoké a főszerep Kollár-Klemencz éneke és szövegei mellett. Mondanám, hogy kamara-pop, ha azt nem nyúlták volna le egy másik csapáson járók számára, és most hagyjuk, hogy minden egyformán popzene, már csak azért is, mert napjainkra ez már rég nem kérdéses. Viszont nagyon jók a muzsikusok (Mákó Kató, Ónodi László, Vajdovich Árpád, Valkó Béla, Weil András és Juhász Orsolya Anna), ami itt elsősorban a tökéletes hangkulissza megszövését és felépítését jelenti, azaz minden mindennel összeér, szöveg a zenével, hangulat a megszólalással, fény a sötétséggel. Ez utóbbinál felmerülhet a kérdés: egyértelmű-e a haladás iránya? Az életúton, vagyis legyünk célirányosak: szerzőnk életútján a szembe- és tükörbenézések kifelé vezetnek ebből a rengetegből, vagy még befelé? Mindenesetre alaposan bejárjuk és közelről szemléljük ezt a sűrűbe haladást: szerelem és emlékek, kicsinység és nagyság, éjszaka és a félelmek, külön bejáratú csodaszarvas történet, apa és fia beszélgetése, a nők helyzete a társadalomban, és mindenek mellett és után az élet szeretete – már ennyiből is látszik, ez a tabló, ami végighalad az album során akár egy novelláskötet anyagát is kiadhatná. Elmosódnak a műfaji határok nem csak zeneileg, de a szövegi-irodalmi értelemben is, a jó hír azonban: nincs is jelentősége, hogy verses, vagy prózai kötetről lenne szó. Nem könnyű egyébként ez a 12 felvonásos darab, sejtelmem sincs, milyen lehet ifjabban hallgatni és elviselni egy ötvenes férfi lemezét, nekem ismerős közeg a nagyja, hasonló korúként nem probléma értelmezni és érezni, legfeljebb ki és bevágnék ezt-azt, de ezek csak részletkérdések. Ezt a lemezt akár az életműből is simán kiemelhetjük, és odarakhatjuk azon jelentős magyar albumok közé, amelyek a saját köreiken túllépve mutatnak rá az emberi létezés lényegi mozzanataira. Amik persze gyakran ugyanannyira banálisak, mint magasba szökkenők - de legalább igazak. A Meséld el fiam-ért pedig külön hálás vagyok.


lajkó félix ezt hallgasd cimbaliband kollár-klemencz lászló nana vortex



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.