2017.03.07. 13:14 – dankógábor

Bejelentett a Bánkitó és a Kolorádó fesztivál is

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

slavesarga.jpg

A Bánkitó hétfőn, a Kolorádó ma jelentette be első fellépőit. Mindkét fesztivál amolyan "a budapesti éjszakai élet kiköltözik vidékre" típusú rendezvény. A Bánkitó július 12 és 15 között lesz megtartva Bánkon, most kilencedszer, ráadásul idén tematizálták is, a korrupció témája köré szerveződnek az események, a zenéket pedig a észt Intsikurmu fesztivállal és a BUSH-sal közösen rakták össze a szervezők. A második Kolorádó fesztivál június 7-től 10-ig lesz a budai hegyekben, a Sztrilich Pál Cserkészparkban, ők egyelőre csak zenélnek és pihengetnek a természetben. A Bánkitóra idén több külföldi nevet is bejelentettek, amik közül kétség kívül a legnagyobb a Slaves punkduó, akik tavaly a Budapest Parkban nyitottak a Foals előtt, de több helyen ismerik őket. Rajtuk kívül még olyan külföldi nevek jönnek, mint a Picturebooks Németországból az A-Wa Izraelből, a Doyeq Oroszországból, a Buster Keaton szintén Angliából és az Argo Vals Band Észtországból. Vannak már magyar nevek is, klikk ide értük. A Kolorádón is vannak külföldi nevek, ha nem is olyan nagyok (bár Geoff Barrow Portishead-főnök Beakje elég menő), ráadásul ide jött egy csudaszép plakát is, szóval tessék alább böngészni a fellépők első felét.

kolorado2017.jpg


fesztivál hír bánkitó kolrádó



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása