2017.03.19. 06:50 – dankógábor

Meghalt Chuck Berry

90 éves korában, missourii otthonában elhunyt Chuck Berry. A legendás zenész élettelen testéhez először mentők érkeztek, akik megpróbálkoztak az újraélesztéssel, de már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Chuck Berryről, és a rockzenére gyakorolt hatásáról könyvet is lehetne írni. Vagyis már írtak róla könyvet sokat, szóval ezen is túl volt még életében. Az egyik első zenész volt, aki elkezdte keresztezni a fehérek countryját a feketék rhythm & bluesával, ami egy alapvető lépés volt afelé, amit ma könnyűzenének hívunk. Olyanok néztek föl rá, mint Elvis Presley vagy Jerry Lee Lewis, de a mai popzene kialakulásáért felelősnek tartott Beatles, Beach Boys vagy Rolling Stones tagjai is istenként tisztelték. Utóbbi zenekar egyáltalán annak köszönheti létrejöttét, hogy Keith Richards és Mick Jagger úgy akadt össze egy vonatállomáson, hogy Jaggernél egy Berry-lemez volt, és az akkor már gitározgató, szintén Berry-rajongó Richards ezt szóvá tette. Richards önéletrajzában egyébként is Chuck Berry a legnagyobb hatás, talán magán és a zenésztársain kívül Berryről ír a legtöbbet.

Ráadásul Chuck Berrynek olyan élete volt, amiről lesz még pár film a jövőben. Amellett, hogy zseniális zenész és dalszerző volt, számtalanszor került összetűzésbe a törvénnyel. Boltrablás, autólopás, kiskorú megrontása, adócsalás, szexuális zaklatás stb. Tavaly lett 90 éves (az Index írt is egy nagyobb cikket az évfordulóra), de az utolsó lemeze még nem jelent meg. Pont a tavalyi születésnapján jelentették be, hogy jön a Chuck című album, valamikor 2017-ben fog megjelenni. Berry azt mondta, hogy azért várt 38 évet az utolsó lemeze, az 1979-ben megjelent Rock It óta, mert egy igazán jó albumot akart kiadni. A lemezen egyébként több gyermekével is együtt zenél.

Chuck Berry halálával már csak Jerry Lee Lewis és Little Richard van életben a rock and roll hőskorszakából, azonban nem szabad azt sem elfelejteni, hogy előbbi jelenleg 81 utóbbi pedig 84 éves. Szóval már csak ezért is nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy

Chuck Berry volt a rock and roll Atyaúristene.

 


rock hír gyász chuck berry



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.