2017.03.19. 16:30 – Lángoló Gitárok

Meglepően jól indul az idei év - öt metállemez kritikája

Lángoló Lemezek

sepulturaimg.jpg

A mostani kis kritikákra erősen rányomta a bélyegét az, hogy beköszöntött a tavasz, ugyanis az alábbi öt új lemez esetén mindegyik jó vagy kiváló értékelést kapott. Persze az sem kizárt, hogy kritikusaink kivételesen nem bal lábbal keltek fel. A viccet félre téve, eddig remek metálalbumok születtek 2017-ben, íme:

Pain Of Salvation - In The Passing Light Of Day
(InsideOut)

posn.jpg

Sokan mondják, de még én is azt emlegettem legutóbb a Pain Of Salvation kapcsán, hogy ez Daniel Gildenlöw szólózenekara, aztán most kiderült számomra, hogy talán minden eddiginél jobban belenyúltak a társai a dalokba, különösképpen a kissé feminin alkatú és hangú Ragnar Zolberg gitáros, aki majd’ az összes dal társszerzője. Olyannyira, hogy az In The Passing Light Of Day felvezető száma konkrétan a gitáros előző zenekarának dala újra felvéve. Érdekes, hogy tulajdonképpen még a hangszerelésen sem változtattak. Szóval van itt egy új Pain Of Salvation-lemez, ami visszakanyarodásnak ígérkezett a korai anyagaikhoz, és tényleg. A nyitó, amúgy kifejezetten emlékezetes On A Thusday akár a Perfect Element Pt. 1. egyik dala is lehetne, ha a kissé száraz, szellős hangzást nem vesszük. Amúgy a svéd zenekar olyan, mint volt, kissé nagyot mondó, széteső, összeálló, de közben olyan döbbenetes dallamokkal, amiket talán kár is ilyen bonyolult zenébe ültetni. A progresszív metál színtér legalább megkapta az év első minőségi nyammognivalóját. 4/5 (-dj-)

ITT HALLGATHATOD

Kreator - Gods Of Violence
(Nuclear Blast)

kreatorgodsuscover.jpg

A metálzenét csak távolról ismerők bizonyára még mindig ott tartanak, hogy egy Kreator nevű zenekart nevetségesnek tartanak, és bizonyára elképednek, hogy a csapat a mai napig aktív, elkötelezett közönséggel rendelkezik, ráadásul a korát meghazudtoló minőségű lemezeket ad ki. Bevallom, sokáig én is távolról figyeltem a német zenekart, valahogy sosem kapott el, amit csinálnak, de a frissebb albumaik aztán egytől-egyig betaláltak. Nem kifejezetten kreatívak ezek az anyagok, ahogy az új sem az, de olyan thrash-slágerek vannak rajtuk, hogy attól bárki seggre ül, ha kicsit is bírja a stílust. A Kreator nem a sokkolóan agresszív vonalat viszi a thrash-ben, rengeteg dallammal dolgoznak, de az ének ugyanaz a károgós kiabálás, mint a hőskorban volt. Ami mellett viszont tényleg nem lehet szó nélkül elmenni, az a riffek minősége, mint például a Satan Is Real vagy a Totalitarian Terror főtémája. Az ilyen elemek mutatják meg leginkább, hogy hiába a behatárolt stílus, csak jó dalszerzői vénára van szükség, és bármilyen porosnak gondolt zene frissnek fog hatni. Nem igazán kellenek hozzá, az alkalmanként használt nagyzenekari aláfestések sem. A Gods Of Violence az év első nagy dobása, felesleges sallangok nélküli metállemez. 5/5 (-dj-)

ITT HALLGATHATOD

Dool – Here Now, There Then
(Prophecy Productions)

dool.jpg

Ennyi év után már egyértelmű, mindig is kár volt várni, hogy az „énekesnős” retro-stoner-doom-okkult rock/metal mezőnyben egyszer csak feltűnjön a The Devil’s Blood méltó utódja. Olyan zenekar nem lesz még egy. A Dool sem olyan, pedig a TDB basszusgitárosa és dobosa is játszik benne, sőt a szintén holland, szintén egyedi és szintén jó Gold (az idei lemezük erősen ajánlott) gitárosa is tagja. Mégsem ők, hanem a kifejezetten szép és fogós dallamokat éneklő Ryanne van Dorst a főnök, ő írta a szövegeket és a zenét is. Ami persze így is eléggé emlékeztet a TDB-ére, viszont nem annyi a szerepe, hogy úgy érezzem, de jó lenne rögtön utána meghallgatni az „eredetit”. Van oka-joga a létezésének. Hogy a párhuzam még erősebb legyen, van Dorst mellett két dalban feltűnik Farida Lemouchi (kell-e írni, ő volt a TDB énekesnője), amitől ez a két tétel valóban komoly TDB-hatásokkal bír. A többi számmal sem kell azonban szégyenkeznie a Doolnak, a pszichedelikus zenéktől a doom metalig, a klasszikus hard rockon át a progresszív rockig sok mindenből merítenek, és csak nagyon-nagyon kevésszer szól olyasmi, ami lerágott csontnak számít ebben a stílusban. Ez pedig igen kevés zenekarról mondható el manapság, ha egyáltalán. 4/5 (SCs)

ITT HALLGATHATOD

Sepultura - Machine Messiah
(Nuclear Blast)

sepultura-machine-messiah.jpg

A Roots nosztalgiaturné budapesti állomása remélhetőleg azokat is meggyőzte a Sepultura-reunion hót’ indokolatlan mivoltáról, akik húsz éve nem tudtak megbékélni a tudattal, hogy a brazil négyes karrierjében új szakasz kezdődött, és eszük ágában nincs legyártani sem az Arise, sem a Chaos AD folytatását. Az év tőmondata után rögtön hozzátenném: az is tökéletesen érthető, ha valaki nem tudott maradéktalanul megbarátkozni az „új” felállás lemezeivel. Amellett ugyanis, hogy a derrickes albumok totálisan egyedire sikeredtek, olykor annyira voltak emészthetőek, mint egy vödör rajzszeg. A Machine Messiah a zenekar talán legkomplexebb, már-már progresszív kiadványa, ám ezzel együtt sem nélkülözi a kapaszkodókat. A kliséket viszont annál inkább: Derrick minden eddiginél több dallamos éneket vitt a szerzeményekbe, de legalább ennyire újító Andreas flamencós virgázása, vagy épp a folyamatosan felbukkanó világzenei betétek. Ja, és Eloy Casagrandénál királyabb dobos nem volt a Sepultura történetében. 5/5 (Nausea)

ITT HALLGATHATOD

Lock Up - Demonization 
(Listenable Records)

1000x1000.jpg

Ne tévesszen meg a borzasztóan közhelyes "God is dead"- sampler a lemez elején, attól még jó az új Lock Up! A zsenialitástól messze van, de mindenképpen korrekt anyag, ami a zenekarban érdekelt underground legendáktól azért el is várható. A tizennégy dalt tartalmazó Demonization inkább a már Anton Reisenegger gitárossal készült Necropolis Transparent album kicsit cizelláltabb vonalát követi, csatasorba állítva Kevin Sharpot, aki a tőle elvárható módon rá is nyomja a bélyegét a lemezre: néhol határozottan olyan érzésem volt a friss anyag hallgatása közben, mintha véletlenül egyszerre szabadult volna be a próbaterembe a Brutal Truth meg a Napalm Death. Hozzá kell tenni, hogy a Lock Up mindkét zenekarnál jóval egyenesebb vonalú dalokat produkál, az említettekhez képest jóval kevesebb disszonáns gitártéma hallható, ugyanakkor néhány dalban már-már black metalos megoldásokkal is találkozhatunk. Feltérképezetlen területekre nem tévedtek ezúttal - milyen szépen mondtam, hogy azért a saját paneleiket ők is előszeretettel alkalmazzák - , de egy szabadidő projektként alakult old school grindcore csapattól ezt nem is várja senki. Azt sokkal inkább, hogy negyven percen keresztül gyors és még gyorsabb tempók váltsák egymást, percenként hatezer pengetéssel és pergőütéssel, az énekes meg üvöltse le a fejünket, amennyire lehet. Üde színfolt a lassabb tempójú címadó, egyébként meg megy az aprítás végig, és végül is ezért szeretjük őket. Bár az emberek kilencvenkilenc százaléka az ilyen típusú zenéből csak azt hallja ki, hogy valaki eszetlenül ordítozik, miközben a többiek géppel varrnak, a szerencsés beavatottak imádni fogják az anyagot, és nem csak azért, mert kitűnően lehet vele bosszantani a szomszédokat. 4/5 (Nihil_AK)

ITT HALLGATHATOD


sepultura pain of salvation kreator lock up dool



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.