2017.03.23. 14:21 – Lángoló

A Bagossy Brothers Company most elmondja, honnan jöttek a dalaik

bagossy_brothers_company2.jpg

A Bagossy Brothers Company 2013 májusában alakult Gyergyószentmiklóson, több éve együtt zenélő tagokból. Az indie/alternatív/folk hangzásvilág az előző évek tapasztalatai alapján kialakult és újragondolt zenei irányvonal eredménye. Első EP-jük 2013 decemberében készült el, Ha rólad szólna címmel. 2014 végén, a Cseh Tamás Program nyerteseként rögzítették első nagylemezük anyagát. A 2015 márciusában megjelent első nagylemezük, a Lángolón bemutatkozó Elviszlek. 2016 tavaszán a zenekar újabb, ismét nálunk debütáló anyaggal jelentkezett a Vakít a kék című EP formájában, a NagySzínPad tehetségmutatóban, pedig a döntőig jutott. Most viszont megjelent a zenekar második nagylemeze A Nap felé címmel, aminek a bemutatója április 7-én lesz az Akvárium Klubban. És hogy minden infót elmondtunk, alább tessék meghallgatni a nagylemezt, illetve alatta tessék elolvasni, hogy honnan is jöttek az anyagon hallható dalok!

Óriások: A lemez első dala, club disco tempójú chill dal, szövegét Orwell 1984 című könyve ihlette.

Úszom a Nap felé: A lemez címadó dala, tavaly téli időszakban született, valószínű, hogy a nyári meleg iránti vágykozás ihlette.

Van ez a hely: Számomra, az egyik legerőteljesebb, leg energikusabb dal a lemezről, a Balaton parti nyaraláson hallottuk először Norbitól, végső hangzását, formáját, hangszerelését a stúdiózás előtt nyerte el.

Félálom: Merjünk álmodni…legalább egy felet. Így szoktuk felkonferálni ezt a dalt, de olyan rég íródott hogy komolyan nem emlékszünk mi is ihlette.

Fészkelek: Félálomba fészkelek….Ébressz fel! Ez a dalsorrend igazán kifejező, a fészkelés ez esetben is a lelki és fizikai bezárkózást, elzárkózást jelentheti.

Ébressz fel!: Ne gubózz be, légy nyitott az élet dolgaira, figyelj a jelekre,  amelyek ébresztőként vannak jelen az életben.....persze biztos nem ez volt a dal kiindulópontja, de ide vezetett, vagy legalább bele lehet magyarázni.

Harmonikás: Ez a mi nagy diszkóslágerünk. Veszprémben mutattuk be először a nagyközönségnek, az utcazene fesztiválon és egyből működött.

Vakít a kék: Kritikus szemléletű dal, amely a nagyvárosi élettel járó zsúfoltságot jeleníti meg egy kisvárosi dalszerző szemszögéből.

Sanyi: Az eddigi egyetlen dalunk, amelynek nem címe, hanem neve van. Volt már játék, amely keretében tippelni lehetett arra ki is – mi is Sanyi? A nyertes kitalálta.

Kettőből egy: Andalító keringő a szürke hétköznapokra.

Magázós: Romantikus, régimódi hangulatot idéző dal, trendi, indie/folk hangzásvilággal. Talán ebben a dalban köszön vissza leginkább a zenekar tagjai által igazán kedvelt, nyugati, folkos hangulat.

Kilépő: A Nap felé lemez utolsó dala, amely nem is teljes dal, egy outro lényegében. Szeretnénk teljes dallá formálni majd a következő lemezre és akkor lehetne a címe Belépő, de ez még a jövő titka.

A posztot a Cseh Tamás Program támogatta:

cstp_logo.jpg 


folk pop rock hír bagossy brothers company



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.