2017.03.28. 14:24 – Lángoló Gitárok

Negyven zenésszel debütál a Random Trip első albuma a Parkban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

random_trip.jpg

Tavaly kiderült, hogy a 2009 óta megrendezett improvizatív estek után teljes albumra készül a Random Trip. A tervből azóta valóság lett, így május 11-én a Budapest Parkban már lemezbemutatóra készül a projekt, amelyen több tucat zenész közreműködik majd, és ami ráadásul ingyenes lesz. A teljes sajtóközleményt a hajtás után olvashatjátok! 

Az ország legizgalmasabb formációja, a Random Trip 2009 óta tart improvizatív esteket. A bulik különlegessége, hogy igazán sosem lehetünk benne biztosak, milyen koncertre is ülünk be, a színpadon álló zenekar összetétele koncertről-koncertre változik. A kizárólag arra az estére alakult zenekar két állandó tartópillére Delov Jávor, a Turbo dobosa és a Random Trip megalapítója, valamint DJ Q-Cee, a Vinyl Warriorz lemezlovasa. Rajtuk kívül minden más változó.  Az elmúlt hét év alatt felsorolni is nehéz lenne azokat, akik a csapat tagját képezték egy-egy fellépés erejéig, visszatérő vendégeik a Margaret Island, az Irie Maffia, a Halott Pénz, a Brains, az Akkezdet Phiai, a Zagar, az Ivan & The Parazol, a Supernem, a United, a Hősök, Fábián Juli & Zoohacker, a Punnany Massif, a Mary PopKids és a Quimby, de számos külföldi előadó is megfordult már színpadukon.

A Random Tripnek most sikerült megragadnia és konzerválnia a legjobb pillanatokat, rögzíteni olyan dalokat, amelyeket a megismételhetetlennek tűnő, izgalmas és felpezsdítő koncertsorozat pillanatai inspiráltak. És mivel ez a lemez az elmúlt évek esszenciája, így itt is bátran nyúltak a legkülönfélébb stílusokhoz: fülledt rock, allstars hiphop vagy éppen vagány pop mintegy negyven zenész közreműködésével.

A lemez felvezetőjét, a Free-t közel 6000 ember előtt, szintén a Budapest Parkban mutatták be tavaly nyáron. A dal Wolfie (Punnany Massif) és Fábián Juli közreműködésével készült. A napokban egy videoklippel együtt debütált This Game Will Never End pedig Vitáris Iván (Ivan & The Parazol), Schoblocher Barbara (Blahalouisiana), Kiss Tibor (Quimby), Premecz Mátyás (Kéknyúl), Drapos Gergely (Péterfy Bori & Love Band) és a Random Trip alapító-dobosa, Delov Jávor közös munkájának eredménye.

Persze, ahogy a Random Trip koncerteken, úgy az albumon is a legkülönfélébb stílusok is helyett kapnak egy változatos egészet alkotva, a következő kislemez például egy igazi „Random Trip Hiphop Allstarts” darab lesz, olyan közreműködőkkel, mint Wolfie és Meszi (Punnany Massif), Busa Pista és MC Kemon (Irie Maffia), MC Zeek, Koszi Janka és Eckü (Hősök).

További információk és jegyvásárlás a Budapest Park oldalán! 


program projekt új lemez random trip budapest park koncertsorozat



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása