2017.03.30. 08:03 – Nihil_AK

Idén megjelenik Lemmy régóta ígérgetett szólóalbuma

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

lemmy.jpg

Ugyan az öreg bibircsókos már egy ideje másik kocsmaasztalnál iszogatja a whiskyt, ez nem akadályozza meg abban, hogy új lemezt jelentessen meg. Na mi ez, ha nem a halhatatlanság? Persze nem teljesen új dologról van szó, hiszen Lemmy már legalább tizeniksz éve játszott egy szólólemez gondolatával, de mivel most a hivatalos Motörhead Facebookon is megerősítették a hírt, elég valószínű, hogy ezúttal tényleg igaz.

A lemezzel kapcsolatban egyébként a Metal Talk oldalnak nyilatkozott Jim Voxx, a Skew Siskin gitárosa, aki, mivel a zenekar köztudottan jó barátságban volt Lemmyvel, és többször is dolgoztak együtt, beleértve ezt az albumot is, meglehetősen hiteles információforrásnak számít. Pontos dátumot még ő sem tud, de elmondása szerint már tényleg az utolsó simításoknál tartanak, a megjelenés végleges időpontjáról pedig a Motörhead menedzsmentje dönt.

A False Teeth For The Deaf munkacímű albumhoz Voxx elmondása szerint 2003-ban kezdtek el szállingózni az ötletek, a munka pedig teljesen másképp zajlott, mint ahogy az a Motörheadnél megszokott volt, hiszen ők köztudottan a stúdióban írták a lemezeiket, a szólóalbumon viszont Lemmy a szabadidejében dolgozhatott, amikor kedve volt hozzá. A lemezhez tíz dalt készült, és már épp tervben volt az anyag kiadása, de Lemmy betegsége miatt leálltak a munkával. Ő egyébként 2013-ban egyszerűen jó rock 'n rollként jellemezte az album dalait, helyenként blues hatásokkal, és azt mondta, bár nem Motörhead, azért a bőréből ő sem tud kibújni. A tervek szerint a lemezen azok a dolok is megjelennek majd, amelyeket Lemmy a Reverend Horton Heattel, Dave Grohllal, a The Damned tagjaival, és Joan Jettel rögzített. 

Lemmy egyébként a készülő Skew Siskin lemezen is szerepelni fog, valamint szövegeket is írt a zenekarnak, szóval itt az alkalom, hogy felidézzük legutóbbi vendégszereplését!


hír motörhead lemmy rockandroll szólóalbum skew siskin



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása