2017.04.18. 12:33 – dankógábor

Primus- és Today is the Day-tagok noise rock zenekara Magyarországon

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

porch.jpg

Azért nem írtam várost, mert a Porch Budapesten és Szegeden is fellép. Előbbi április 21-én lesz az újranyíló Robotban, utóbbi egy nappal később a Grand Café Várkertben. Mindkét helyen fellép majd a hazai noise rock alapzenekar, a pozvakowski., Szegeden pedig még lesz Lajka is. A Porchról pedig azt kell tudni, hogy az a Todd Huth gitározik benne, akivel Les Claypool 1984-ben megalapította a Primust, majd pont akkor szállt ki, mikor a zenekar elkezdett lemezeket is kiadni. Még a második Primus-lemezen is vannak általa írt gitártémák, amiket viszont már death metal Possessedből érkező Larry "Ler" LaLonde játszott fel. Később, 1994-ben Sausage név alatt állt össze újra Claypoollal, hogy kiadjanak egy kvázi-Primus-lemezt, illetve 2000 környékén is játszottak együtt a Colonel Les Claypool's Fearless Flying Frog Brigade-ban. A noise rock Porch-ot a volt Today Is The Day-basszusgitárossal, Chris Freyjel alapította, 1994-ben adta ki első lemezüket Claypool kiadója, azóta pedig természetesen több lemezük is megjelent. Például ez az alábbi is:


hír primus noise rock today is the day porch



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása