2017.04.21. 11:09 – Hirdetés

Ma este Pál Utcai Fiúk a Gödörben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

puf2.jpg

Az idén tizenöt éves Gödör Klub nagy programsorozattal ünnepli születésnapi jubileumát: a csaknem negyven eseményből álló „fesztiválon” többek között koncertek, színházi előadóestek, irodalmi programok, vizsgaelőadások, filmbemutatók, közösségi vásárok várják az érdeklődőket. A programsorozat közvetkező eseménye ma este tíz órától az idén már harmincnégy éves ikonikus alternatív rock zenekar, a Pál Utcai Fiúk egyetlen tavaszi budapesti koncertje lesz. További részletek a hajtás után!   

Az 1983-ban alakult Pál Utcai Fiúk egy szigetszentmiklósi garázsból nőtte ki magát egy országosan ismert zenekarrá. Az egykor pénzfeldobással hangszert választó utcai kölyökbandából verbuválódott együttes 1990-ben adta ki első lemezét, majd 1994-ig folyamatosan jelentek meg albumaik: Ha jön az álom, Bál, A nagy rohanás, Szerelemharc, Szajhák és Partizánok. A PUF ekkor már sztárzenekarként önálló koncertet is adott a Budapest Sportcsarnokban.

Ezt követően kicsit alábbhagyott az évekig tartó lendület: a kilencvenes évek második felében a zenekar a nagyszínpadról visszatért a klubok félhomályába, de ebben az időszakban is aktívan koncerteztek. Az friss alkotó energiákat hozó tagcseréket követően 2000-ben jelent meg a Ha jön élet című albumuk, amely az akkor már 18 éves zenekar érett korszakának gyümölcse. A húsz éves jubileumot követő egy éves csendes pihenő után újra alkotni és koncertezni kezdtek, mígnem 2008 tavaszára ismét stúdióba vonultak. Ekkor friss energiákkal és lendülettel újabb fejezetet nyitottak a Legelő című nagylemezükkel. A pörgős, ám néhol lírai alkotás méltán emelte ismét magasra a PUF zászlaját. Jelenleg is új lemezen dolgoznak. A mai koncerten, ahol vendégük az Einstand zenekar lesz, az ilyenkor szokásos best of-program mellett talán már friss szerzeményeket is hallhat a közönség.  

További információk a Gödör honlapján és a koncert Facebook-eseményén


programajánló rock koncert gödör alter pál utcai fiúk



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása