2017.05.02. 16:11 – Lángoló

Egy új dallal mutatjuk meg, mennyire nagy lángon ég most a Brains

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

brains2017.jpg

Keep Burning címmel a héten jelenik meg a Brains új nagylemeze sőt, a lemezbemutató is a héten lesz, egész pontosan május 5-én a Budapest Parkban, ahol nem csak az új album dalai debütálnak, hanem az új látványelemek is. A Lángolón viszont most meg is lehet hallgatni az egyik új, Mc Zeekkel közös dalt előzetesként, illetve némi információt is megtudhattok az albumról. Sőt, hogy teljesebb legyen a kép, az eddig bemutatott friss számokat is odatesszük az új mellé.

Kéri MC Columbo András ezt mondta a lemezről:

A címe utal arra, hogy a zenekar minden eddiginél nagyobb lángon ég. Hihetetlen energiákat kapunk a közönségünktől a koncerteken, amiket próbáltunk dalokban is közvetíteni. A közreműködők tekintetében sokkal kísérletezőbb az új anyag, így került rá Likó Marcell, JumoDaddy és Szécsi Böbe is. Büszkék vagyunk rá, hogy a magunk stílusában mindig úttörőek voltunk itthon – ezt most sem szerettük volna hanyagolni. A szövegek nagy része, ha átvitt értelemben is, de a lemez címe köré íródott.

Varga Norbert aka Jimbo gitáros-zeneszerző ezt fűzte hozzá:

A zenei koncepció az volt, hogy legyen minél változatosabb, persze úgy, hogy a saját stílusunk határait csak feszegessük, ne lépjük át.

Lukács Levi billentyűs pedig ezzel egészítette ki:

Szokás szerint többféle zenei stílust ötvözünk az albumon. A keményebb, metálba hajló zúzós témák és a sodró drum and bass mellett helyet kapott pár könnyedebb hangvételű és magyar nyelvű szám is. Az előző lemezhez képest gitárcentrikus, koszosabb az alaphang, ami egy „élőbb”, a koncertek hangulatát idéző hangzást ad.

Az eddig bemutatott dalok:

A posztot a Cseh Tamás Program támogatta:

cstp_logo.jpg


rock hír brains drumandbass



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása