2017.05.05. 15:47 – dankógábor

Újra koncertet ad a Fonográf

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

fonograf.jpg

2018. február 18-án ismét színpadra lép a Fonográf teljes tagsága, tehát Szörényi Levente, Bródy János, Szörényi Szabolcs, Tolcsvay László, Móricz Mihály és Németh Oszkár. A fellépés a Sportarénában lesz, 14 évvel azután, hogy utoljára teljes koncertet adott a zenekar. A Fonográf 1973-ban alakult az Illés zenekar feloszlása után. Több, mint 10 év sikeres zenélés után, 1984-ben adták utolsó három koncertjüket. Összesen hat sorlemeze jelent meg a mindvégig változatlan felállásban működő csapatnak, de ezen kívül is sokat dolgoztak együtt, ugyanis Koncz Zsuzsa 1974 és 1981 közötti összes lemezét ők készítették, illetve a búcsúkoncert után öt évvel, Bródy János szólólemezét is ebben a felállásban rögzítették. Alább egy válogatás a dalaikból.


pop rock hír country fonográf



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása