2017.05.12. 09:34 – Lángoló

Buli a Dunakanyarban - Zenei programokkal bővül a váci VéNégy fesztivál

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

venegy.jpg

A váci VéNégy fesztivál ugyan nem idén debütál, azonban a korábban a visegrádi országok színházi társulatainak együttműködéséből kibontakozó, zenei programokkal színesített rendezvény idén szintet lép, és az aktuális fesztiválkínálat jolly jokere lehet a szervezők szerint.

Az idei fesztivál igazi meglepetés lesz, igényes szórakozási lehetőség a színház és a zene szerelmeseinek. Különleges utcaszínházi előadások mellett népszerű zenekarokkal találkozhatnak majd, s egy olyan egy olyan környezetet alakítottunk ki a Dunakanyar szívében, aminek nehezen akad majd párja.

– mondja Kis Domonkos Márk, a Dunakanyar Színház igazgatója, a fesztivál alapítója.

A VéNégy mindazoknak szól, akiknek a legnagyobb fesztiválok talán már túl nagyok, de azért szívesen megnézik legjobb hazai koncertzenekarokat, akik szívesen ejtőznek és fürdőznek árnyas vízpartokon - képzeljük el, mintha felvinnénk Vácra a Római-partot -, akik vevők a kortárs színházi kultúrára is, szívesen megnéznek nem csak hazai, de lengyel, cseh, vagy szlovák társulatokat is, és akik aztán este és éjszaka szívesen táncolnak DJ-k zenéire. És persze azoknak, akik imádják a Dunakanyart, köztük azoknak a budapestieknek, akik szívesen mozdulnak ki a fővárosból és annak agglomerációjából, de örülnek, ha négy nap zenés-bulizós, kultúrával teli vakációért nem kell messzire utazni.

A rendezvényen négy helyszínen - Északi és Déli Színpad, Színházterem, Nyárfák alatt - jól kitalált és beosztott idősávokban zajlanak a programok, pörgés van, rohanás nincs, a két zenei színpadon például egymást váltva zajlanak a koncertek.

A külföldi színházi fellépők mellett olyan közkedvelt hazai produkciókat láthatunk ebben a négy napban, mint a TÁP Színház vagy a Nylon Group, a két zenei színpad kínálata pedig kifejezetten színes. Olyan népszerű hazai együttesek mennek a VéNégy fesztiválra, mint a Punnany Massif, az Európa Kiadó, a Belga, a Blahalouisiana, az Irie Maffia, a RedRed, a Ricsárdgír, a Supernem, a Jónás Vera Experiment, a 30Y és a Hiperkarma.

Laza, fröccsözős, ottalvós, bulizós, vízpartos, naplementés, új helyszínt felfedezős - ez a VéNégy fesztivál Vácon. Már csak oda kell menni július 5. és 9. között.


fesztivál vénégy



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása