2017.05.25. 10:10 – Nihil_AK

Warped - Új dal a Morbid Angeltől, egyelőre rajongói videón

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

azagthoth.jpg

Kisebb meglepetésként jött a hír, miszerint amerikai turnéra indult az alaposan megváltozott felállású Morbid Angel, ahol egy ideje már ismét Steve Tucker áll a mikrofon mögött. Ez persze önmagában nem lenne nagy dolog, de már az első állomáson, Orlandóban ellőttek egy Warped című új számot, amelynek hallatán minden tisztességes death metálosnak összefut a Nile nyál a szájában. A dalszerzeményről szerencsére van egy mondjuk így, élvezhetőnek mondható telefonos felvételünk is, ami a hajtás után meg is tekinthető.

A régi-új frontember korábbi nyilatkozataiban már utalt arra, hogy a vele készülő új anyagtól semmiképpen sem várható az Illud Divinum Insanus lemez indusztriálba hajló, kísérletező világa, csakis vérbeli death metal. A friss dörgedelem a videóból kicsit nehezen kihámozható riffek ellenére is egyértelműen a Gateways To Annihilation és a Heretic albumok hangulata köszön vissza, úgyhogy Tucker a jelek szerint nem beszélt a levegőbe. Kíváncsian várjuk az anyagot, remélve, hogy nem kell még három évet várni rá - a legutóbbi lemez Nevermore című dalát ugyanis pont ennyi ideje játszották koncerteken, mire megjelent az előző album.

A koncertfelvétel tanulsága szerint amúgy a friss tagokkal - a rend kedvéért Scott Fuller dobos és Dan Vadim Von gitáros - sem gyengült a csapat, azt meg külön élmény látni, hogy Trey Azagthoth még 52 évesen is ugyanúgy képes rácsavarodni a gitárjára egy széteffektezett szóló közben, mint fénykorában. A mostani turnén egyébként kizárólag a Tucker által énekelt három lemez dalait játsszák, úgyhogy David Vincent megnyugodhat, egy darabig lesz még létjogosultsága az I Am Morbid koncertjeinek is. 


videó death metal morbid angel új dal



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása