2017.05.30. 11:35 – Lángoló

Így mulat a pesti rockzenekar – Itt a Medley’s új klipje

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

the_medley_s_press_shoot_29.jpg

A magát buliblues zenekarként meghatározó The Medley's április 20-án adta ki Nagykörút című nagylemezét, aminek egyik számához (Hop On Hop Off) már forgattak egy hangulatvideót, most azonban elkészült első műtermi videoklipjük, a Láthatsz még című dalukhoz, ahol sokkal sötétebb atmoszférával dolgoztak. A pumpáló, blues discónak nevezett alap a belvárosi szórakozóhelyek legkeményebb lüktetését idézi a csapat szerint, a szöveg pedig rátapint az összes neuralgikus pontra, amit átélhet az ember, miután megkapta a karszalagját. Az extatikusan bulizó rockzenekart egy steril, végtelenített háttér előtt rögzítették, ahol táncos lányok mellett feltűnnek olyan képsorok is, melyekből kiderül, hogyan segítették magukat az élményhez a zenészek.

A posztot a Cseh Tamás Program támogatta:

cstp_logo.jpg


rock hír blues the medleys



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása