2017.06.11. 14:00 – Lángoló Gitárok

Táncos a sötétben - Itt az Angertea új klipje

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

angertea_cut.jpg
Már a negyedik videóklipjént készítette el a nagymágocsi Angertea legutóbbi, Snakes in Blossom című lemezéhez. Ezúttal a korábbiaktól eltérően inkább image klipben gondolkodott a zenekar. A Sinking in Strain Stibál Róbert által rendezett klipjében a zenekar mellett megjelenik egy táncos, valamint Gerzson és Szöszi is. De hogy ők kicsodák, és milyen szerepet játszanak a videóban, az a hajtás után derül ki, ahol mindezt megtekinthetitek. 

A klipről és a zenekar jelenlegi elfoglaltságairól a frontember, Mihály Gergely a következőket osztotta meg velünk: 

Az alapvető célunk az volt, hogy egy ütős, és látványos image klipet csináljunk. Egy-két helyen mondjuk kapcsolódik a dalszöveghez a videó, de ezúttal inkább a látványra mentünk rá, és azokra az érzésekre, amiket bennünk kelt a dal. Az egyik főszereplő egy kedves volt tanítványom, Kis Violetta, aki harminckétszeres magyar bajnok táncos, Európa-bajnokságokon is szép eredményeket ért már el. 

Aztán itt van Gerzson, a skorpió, és Szöszi a boa. Amikor eldőlt, hogy kígyót szeretnénk a klipbe, és a saját Facebook-oldalamon közzétettem egy felhívást ezzel kapcsolatban, több mint nyolcvan üzenetet és kommentet kaptam, amiben a legkülönfélébb emberek ajánlgatták a saját egzotikus állataikat. De még ilyen kvázi szomszédok is, vagy utcabeliek, olyan emberek, akikről még csak véletlenül sem gondoltam volna, hogy kígyókat tartanak otthon. Úgyhogy legyetek óvatosak, srácok!  Soha nem tudhatjátok, mi lapul az emberek tarsolyában.

A klip egyik legnagyobb hőse Totó barátunk, aki bevállalta, hogy egy élő skorpiót tesznek az arcára. Ez egy olyan mutatvány volt, amire még a skorpió gazdája is elismerően bólogatott. Bármikor belemarhatott volna, mi legalábbis eléggé pánikoltunk. Már csak nézni is borzasztó idegörlő volt, de Totó egy nagyon bátor ember, és egy karcolás nélkül megúszta a kalandot. 

A zenekar amúgy köszöni, jól van. Migueléknél  a nyár közepén jön a második baba, ezért jövő tavaszig nem nagyon tervezünk koncerteket, csakis indokolt esetben. Annyit még elárulnék, hogy év eleje óta  szépen lassan, nyugodt tempóban folyik a munka egy új, rendhagyó Angertea-lemezen. Ez nem sorlemez lesz, hanem egy teljes nagylemez hosszúságú akusztikus anyag, egy különleges hangulatú valami, ami terveink szerint valamikor jövőre jelenik majd meg. De előtte még a Snakes in Blossom nagylemezhez is tervezünk egy-két újabb klipet az ősz folyamán. Szóval a koncertezésen kívül is van mit csinálnunk, és ez pont így jó!

 

És most, hogy mindent megtudtatok a videóról, jöjjön maga a mozgókép. 

A posztot a Cseh Tamás Program támogatta:

cstp_logo.jpg


premier rock metál videóklip grunge angertea nagymágocs



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása