2017.06.19. 14:29 – Nihil_AK

Matekmetál és Száncsán Barbi - Timur Lenk a pilisszentiváni Rock a Villa Körül Fesztiválon

timur_lenk_koncert.jpg

Miközben a félrevezetett magyar rockrajongók közül sokan a nickelsdorfi libalegelőn itták euróért a viszkikólát, és olyan lejárt szavatosságú sztárocskákra tátották a szájukat, mint a művészi önmegvalósítását a liftzenében megtaláló, egyébként fénykorában is szar Linkin Park, a Blink-182, akiknek az egy szál faszban rohangálós klipjén kívül egyetlen épkézláb megmozdulására sem emlékszik senki, vagy a tizenöt évvel ezelőtti dalaival máig headlinerként haknizó System of a Down, addig néhány szerencséssel együtt szem- és fültanúja lehettem múlt szombaton a Timur Lenk pilisszentiváni koncertjének. (Fotó: Timur Lenk-facebook)

A Timur Lenk enyhén szólva nem kényezteti el a vidéki közönséget, pesti bulijaik meg jellemzően mindig akkor voltak, amikor nem értem rá, így aztán a félórányi utazás a Bécsi úttól már igazán nem számított nagy áldozatnak az élményért, amelyre túlzás nélkül több éve vártam. Csalódás természetesen szóba sem jöhetett. Gitáros cimborámmal felszálltunk egy volánbuszra, és fejenként háromszázhúsz, illetve egyszázötvenöt forintért mindjárt ott is voltunk a helyszínen.

A pilisszentiváni sportpályán megtartott Rockvilla Festen épp a Thursday Blues Band játszott, Mike Jackson angol bluesgitáros és énekes magyar barátaival alapított zenekara, és hát a Knockin On Heaven's Door jóval autentikusabban hangzott tőlük, mint a Guns N' Roses musicalbe hajló feldolgozása. A közönség soraiban meglepetésre felfedeztem Király Istvánt, az East eredeti felállásának kiváló dobosát is. Ha nem lennék évek óta esküdt ellensége a Szelfizzünk Híres Emberekkel Mozgalomnak, biztosan összeálltam volna vele egy közös képre, de inkább elmentünk inni egy sört. Utánuk az alternatív rock n'rollt játszó CsótányDzsó következett, akiknek megszavaztunk egy díjat az utóbbi idők legjobb zenekarnevéért. Sajnos interjúzásból kifolyólag tőlük csak az utolsó dalt láttuk, az egyébként nagyon jó volt. 

A Timur Lenknek már a beállása is nagyobb poénfaktorral bír, mint a Showder Klub utóbbi három-négy évada együttvéve. És ebben az égvilágon semmi irónia nincs, ugyanis a zenekar a magyar könnyűzene vitán felül legszórakoztatóbb ágának - Veres Gábor barátom definícója szerint "alkoholista értelmiségizene" - egyik utolsó mohikánja. Manapság, amikor a régi legendák, mint az Ős-Bikini, az A.E. Bizottság, vagy a Topo Neurock Társulat már csak emlékként élnek az erre fogékony közönségben, meg ugye Waszlavik Gazember Petőfi is keveset hallat magáról, nagy szükség van egy ilyen csapatra, akik úgy tudnak beinteni bárkinek, pártállásra, szexuális orientációra, zenei szubkultúrára való tekintet nélkül, hogy közben könnyesre röhögöd magad.

Ezek után nem meglepő, hogy a beállásként is funkcionáló koncertkezdő dal a Szerelem volt a Bizottságtól. A frontember Taki nagy átéléssel tolmácsolta a klasszikus sorokat, én pedig kezdtem sejteni, hogy nem lesz itt baj az este folyamán. Nem is lett, de hát olyan slágerekkel a farzsebben, mint a Sajtot evett Józsika, a Száncsán Barbi, a Holnaptól buzi leszek, vagy a konferálásban letagadott La Bamba-témát újrahasznosító Aluljárók felett, meg persze a Matekmetál, ami élőben még sokkal jobb, mint a stúdióváltozat, képtelenség tévedni. Számomra újdonságként hatott az egyik újabb keletű dal, melyben kettő akkordra és két szóra - sör, pina - építve sikerül görbe tükröt állítani mind a nyolcvanas és kilencvenes diszkózenéi, mind a bizonyos körökben még mindig divatos délszláv rezesbandák - lásd Boban Markovic Orkestar, és hasonlók - elé.

És itt a lényeg. Első ránézésre infantilis baromkodás az egész, mégis, ahogy minden jó vicc mögött igazság rejtőzik, úgy a Woodstocki busz, vagy a Szükségem van rád jobban leír egy-egy társadalmi, vagy kulturális jelenséget három-négy versszakban, mint egy komplett szociológiai tanulmány. A közönség pedig egyre jobban vette a lapot, a végén már szabályos táncmulatság alakult ki a színpad előtt.

És bár a Timur Lenk szeret úgy tenni, mint akik nem tudnak zenélni, ez azért távolról sincs így. Ezúttal nem kellett senkit sem felravatalozni a színpadon alkoholfogyasztásból kifolyólag, nem lépett ki senki a zenekarból koncert közben, amire elmondásuk szerint volt már példa korábban, szóval az is lehet, hogy egy kevésbé jól sikerült fellépést láttunk - minden csak nézőpont kérdése -, de a hangszeres játék kifejezetten feszes volt, megfelelően alátámasztva a showt és a jó hangulatot. Összességében tehát kitűnően szórakoztunk, annak ellenére, hogy egy elnézett buszmenetrendnek köszönhetően hajnalban bő tíz kilométert gyalogoltunk Pesthidegkútig, mondván, hívjon a fasz taxit hétezerért. Legközelebb biciklivel megyünk.


punk rock alter koncertbeszámoló pilisszentiván timur lenk rockvilla



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

je suis chauve 2017.06.23. 12:44:22

Ez a SOAD fikázás elég szarul sikerült. Marley-t is basztatni fogod akárhányszor megszólal valahol a Rat Race? :D