2017.07.13. 10:31 – nausea

A street punk lenyomta Vejnemöjnent – A 2017-es Rockmaraton első napja

_dsc0049_1.jpg

Karrierem talán leggyötrelmesebb öt napja után átértékeltem az életemet, és megfogadtam: soha többé nem gúnyolódom Kalapács-felvarrós málhazsákon vagy XXL-es Slipknot-kapucnis - surranóba tűrt oldalzsebes nadrág-kombón. Sőt, még azokon sem, akik cickánybőr lótakaróval a hátukon, Trónok harca-karakternek maszkírozva érkeznek a folk(os)-metálzenekarok koncertjére. Pedig ezekből akad egy néhány, lévén, hogy a feröeri Tyr zúz a színpadon. Hót’ szimpatikus arcok, a zenéjük sem olyan, mint a pálinkás energiaital (azaz tradicionálisnak tűnni akaró geil takony), ám a Total Chaos jelen pillanatban sokkal nagyobb vonzerőt jelent. És itt szembesülök először olyan szürreális, már-már értelmezhetetlen dologgal, mellyel húszéves fesztivállátogatói karrierem során egyszer sem: ez pedig sátorban játszó, hibátlan hangzású punkzenekar. Szó se róla, a jelenség cseppet sem autentikus, maga a Total Chaos ellenben maximálisan az. A szerzemények a GBH és az Exploited legszebb hagyományait idézik, a tagok pedig úgy festenek, mint Bill Paxton és pórul járt haverjai a Terminátor elejéről. Eszeveszetten húzós az egész, Rob Chaos hangja pedig olyan, mintha a dorogi szénbányák után lenyelte volna a diósgyőri likőrgyárat is. A színpad előtt rajzfilmes tömegverekedéseket idéző pogó bontakozik ki - porfelhőből kilógó kezek és lábak - és ami azt illeti, a Police Rat- és Street Punx-kaliberű darabok meg is követelik mindezt. A buli tokkal-vonóval nem több egy óránál, de minden perce tökéletes. (Fotók: Bands Through The Lens)

Az Amorphis ezek után éles váltásnak hat műfajilag, de legkevésbé sem ez az oka, hogy a koncert nem működik 100 százalékosan. Ugyanakkor nehéz lenne egyértelmű negatívumot kiemelni. Az biztos, hogy nem ez az ideális setlist azok számára, akik utoljára kb. az Eclipse-et hallották teljes terjedelmében, ám ez még nem feltétlenül lenne baj. Ellenben mintha a rutin és a lelkesedés nem öltene azonos méreteket a színpadon, és a közönség sem úgy fest, mintha – legalább olykor – bele akarna halni a gyönyörbe. Ez pedig komoly probléma, kiváltképp, miközben a Tales és az Elegy lemezek két legfaszább szerzeménye, az Against Widows és a Drowned Maid hangzik el, és utóbbiban az eredeti vokalista, Tomi Koivusaari is bugyborékol néhány sort. Tomi Joutsen mellesleg énekesként kifogástalan, hörgéseiért pedig génkezelt grizzlyk követelnék a jogdíjakat, frontemberi adottságai ellenben eléggé korlátozottak. A kb. nyolcvan perces koncert a House Of Sleeppel ér véget, pedig a Black Winter Day még javíthatott volna az összképen. Így viszont toronymagasan a Total Chaos jólfésült zenészei voltak a nap hősei.

Bónusz képek (Böiler, Watch My Dying, Tyr, Paddy And The Rats:

 


fesztivál koncertbeszámoló rockmaraton



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.