2017.07.15. 08:54 – dankógábor

Balesetet szenvedett az Adrenaline Mob, David Zablidowsky basszusgitáros meghalt

Péntek délután, közlekedési balesetben elhunyt David Zablidowsky, az Adrenalin Mob basszusgitárosa. A zenekar éppen Floridába tartott a lakóbuszával, de egy defekt miatt az út szélén vesztegeltek, mikor egy kamion lesodródott az útról, és nekik csapódott. A buszban ekkor nyolcan voltak még Zablidowskyn kívül, közülük három személy állapota kritikus, hárman pedig már stabilan fekszenek a kórházban. Könnyebb sérülések miatt még két főt kellett ellátni. Arról nem érkezett még hír, hogy ki az a hat fő, akik a kórházban vannak. Zablidowsky idén szállt be a 2011-ben, Russell Allen Symphony X-énekes és Mike Portnoy volt Dream Theater-dobos által alapított heavy metal zenekarba, és ő játszik már az idén megjelent harmadik nagylemezen is, aminek éppen a turnéja zajlott. Korábban tagja volt például a  Trans-Siberian Orchestrának, illetve Jeff Scott Soto mellett is zenélt. A hat év alatt volt már egy tragédiája az Adrenalin Mobnak, 2015-ben ugyanis a Portnoyt váltó, a Twisted Sister tagjaként is ismert A. J. Pero dobos hunyt el a turnébuszban, szívinfarktus következtében. A zenekar egyébként Budapesten is koncertezett már, de akkor még egyik, azóta elhunyt zenész sem volt a tagja.

FRISSÍTÉS: A floridai rendőrség friss közleményéből kiderül, hogy mindhárom életben maradt tag súlyos sérüléseket szenvedett. A turnémenedzser illetve két roadjuk állapota kritikus. A kamion sofőrje sértetlen maradt.


metál hír gyász baleset adrenaline mob



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.