2017.07.17. 22:09 – nausea

A lakossági grindcore és a Sepultura diadala – Rockmaraton, szombat

_dsc0098.jpg

Mint azt korábban már említettük, a különösen szívlelt fesztiválok utolsó napjához óhatatlanul társul némi szomorúsággal vegyített szentimentalizmus, melynek maximális átéléséhez keresve se találtunk volna megfelelőbb aláfestő zenét a Fostartálynál.  A zenekarhoz utoljára kb. akkor volt szerencsénk, mikor a Spárgázó Jean-Claude Van Damme van a fenekemre tetoválva című klasszikust tíz eső-kelő tróger előtt prezentálták a Kultiplexben(?). Azóta – mint azt a Rockmaraton szombati napja duplán is igazolta – a grindcore lakossági műfaj lett, a BP Underground Pit sátorban ugyanis egy okádéktócsányi szabad hely nem volt. És bizony az újabb szerzemények alapján (Lehugyozott egy látássérült a Burger King emeletéről, A szippantóskocsi balladája, Kibaszott dühös dal) is nyilvánvalóvá vált, hogy a Fostartály a Balaton Sound-napijegyért cidázó ribancok útjára lépett. No, de még ezt is hajlamosak vagyunk elnézni egy olyan alakulatnak, melynek frontembere az egyéves jubileumra való tekintettel Megadeth-pólóban avokádót dobál a közönség soraiba. (Az egybegyűltek pedig vécépapír-zuhataggal honorálták a nagylelkű gesztust.) Egyébként meg szimplán kurva jó bulit toltak, Fostartályt az Eurovizióra! És bár ennyi bőven elegendő lett volna a harangvirág lelkületű picsogásból, a Gutalax még rátett egy lapáttal. A vegyvédelmi ruhás csehek a szokásos Baywatch-intró helyett ezúttal a Ghostbusters főcímzenére vonultak színpadra, a közönség pedig a szokásos sablonos kellékekkel (vécépumpa, felfújt óvszer, dzsuvás matrac, gumikrokodil) köszöntötte őket. Mellesleg a fesztivál – és úgy az általános zenetörténet – legjobb vokáljait magasan az ő frontemberük prezentálta. A koncert végén komolyan attól tartottunk, hogy soha többé nem leszünk képesek meghallgatni egyetlen könnyű- és komolyzenei kiadványt sem, melyen nem ez a fajta digitális varangyhányás hallható. Egyébként pedig Gutalaxot a kereskedelmi rádiókba! (Fotók: Bands Trough The Lens)

Ezek után az Obituary annak ellenére is éles váltásnak tűnt, hogy zenei értelemben vett csiribunkóságért nekik sem kell a szomszéd tanyára menniük. Sőt, az egyik legősibb death metal alakulat azt testesíti meg a színtéren, amit megboldogult Csókos Miska bácsi a mulatós műfajban. Ugyanakkor a malterköpködő, culáger-kondás gitártémák bunkóságfaktora megháromszorozódott a bölény hangzásnak köszönhetően, képtelenség volt nem imádni. John Tardy kb. annyit kommunikált két szerzemény között, mint Ivan Drago a Rocky IV-ben, védjegyszerű bömbölésével azonban mindenkit kárpótolt. A setlist részletes taglalására nem vállalkoznánk, azonban a kötelező táncdalslágerek közül a Turned Inside Out, a Slowly We Rot, a Dying és Don’t Care tutira elhangzott.

Aki részt vett az ominózus Return To Roots turné valamely állomásán, annak vélhetőleg már három deci Horgonyos rum ledöntése után sem jutna eszébe Sepultura újjáalakulást követelni. Ez pedig nem csupán azért lenne indokolatlan, mert Max Cavalera ma már egy újabb szinonima az idegbecsípődésre és a prosztatamegnagyobbodásra. A legnyomósabb ok ez ellen, hogy Andreas Kisserék rohadtul csúcsformában vannak, amit nem csak a Machine Messiah lemez, hanem ez a koncert is igazolt. Először is van egy dobosuk, aki csont nélkül egy ligában játszik Dave Lombardóval vagy Gene Hoglannel. Eloy Casagrandét akkor is élmény lenne látni/hallgatni, ha Mága Zoltán elől lopná el a showt menetrendszerű újévi performanszán. Vele pedig egyáltalán nem volt rizikós húzás elővenni az instrumentális Iceberg Dances-t vagy a szintén kevésbé slágergyanús Aletheát. Persze hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy az 1996 utáni dalok ugyanúgy működtek élőben, mint a klasszikusok (pedig a Choke pl. mennyire gyilkol az Againstről), a Desperate Cry, az Inner Self vagy a Biotech Is Godzilla / Policia elegy érezhetően jobban beindította az egybegyűlteket. Derrick Green pedig igenis rendelkezik kellő színpadi karizmával, ráadásul tarkopaszon egyenesen úgy festett, mint John Coffey a Halálsoronból. A setlist a két rockdiszkós örökbecsűvel, a Ratamahatta – Roots Bloody Roots kettőssel ért véget, a koncert egyértelművé tette, hogy a jelenkori Sepultura úgy jó, ahogy van. Kösz mindent, Rockmaraton, jövőre találkozunk! (Addigra remélhetőleg a hidegkomlós sört is kivonják a forgalomból!)


fesztivál sepultura rockmaraton obituary fostartály gutalax



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.