2017.07.20. 15:47 – [MTI]

A java még hátravan a Veszprémi Utcazene Fesztiválból

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Még három napon át tart Veszprémben az utcazene: a fesztiválon a hazai zenészek mellett érkeznek muzsikusok többek között Franciaországból, Lengyelországból és felcsendül a portugál utcazene is. Muraközy Péter még múlt héten elmondta, hogy a július 19. és 22. között zajló rendezvény során a város 11 helyszínén, 168 koncert szórakoztatja majd a közönséget. Az ingyenesen látogatható programra a korábbi évekhez hasonlóan napi 20 ezer embert várnak. (Fotó: Hölvényi Kristóf)

A fesztiválon fellép még a következő napokban Hugo Barriol francia gitáros, énekes, aki tavaly megnyerte a Metro Music Awards fődíját. Érkezik a Magnifico nevű formáció, melynek zenéjét az egykori Jugoszlávia slágerzenéje és a balkán beat mozgalom, valamint a klasszikus rock inspirálta - mondta a főszervező. Hozzátette: Párizsból érkezik a groove alapú progresszív tánczenét játszó Ceux Qui Marchnet Debut nevű koncertzenekar, Portugáliából jön a tavernákról, italokról, elrontott szerelmekről muzsikáló Moonshiners és itt lesz Krakkó egyik legnépszerűbb zenei turistalátványosságnak számító utcazenekar, a Kraków Street Band. A fesztivál egyik legkiemelkedőbbnek ígérkező programja lesz a hip-hop alapú zenét játszó francia L'entourloop nevű zenekar, amely két estén át is szórakoztatja a fesztivál közönségét - fűzte hozzá.

Muraközy Péter beszélt arról is, hogy számos előadó, aki az Utcazene Fesztiválon lépett először közönség elé, mára a hazai könnyűzene élvonalába tartozik, példaként említve a Mary Popkids, a Lóci játszik nevű zenekart, Szabó Balázst és a Kerekes Band nevű formációt. A főszervező elmondta azt is, hogy a hagyományokhoz híven idén is megrendezik az utcazenészek versenyét. Húsz zenekar, előadó nevezhet a megmérettetésre, akik közül a közönség illetve a zsűri választja majd ki a nyerteset, jutalmuk 500-500 ezer forint lesz.

Lesz egy új díja is az idei fesztiválnak, az utcazenészek maguk közül választhatják ki az általuk legjobbnak tartott hangszeres zenészt. Ezt az elismerést, Horváth Károlyról, a tavaly elhunyt alapító főszervezőről nevezték el - tette hozzá. A zsűri tagja lesz az olasz Ferrara Buskers Festival programigazgatója, Stefano Bottoni és Jean-Pierre Enderli, Berlinben élő dél-afrikai üzletember; Horváth Gergely, valamint Petruska András, a 2009-es szakmai zsűri győztese - mondta.

Muraközy Péter szólt arról is, hogy nemcsak a legjobb utcazenészek lesznek Veszprémben a fesztivál ideje alatt, hanem Budapest legjobb streetfoodosai is a városba költöznek.

A fesztivál ideje alatt a belvárosban több helyen útlezárásokra kell majd számítani, melyet a látogatók biztonsága érdekében vezetnek be - fűzte hozzá.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere (Fidesz-KDNP) közölte, hogy a város a 18. évébe lépett, egykor civil kezdeményezésként indult, évről évre megújulásra képes rendezvény nagyban hozzájárulhat Veszprém sikeréhez az Európa Kulturális fővárosa pályázaton.


hír veszprémi utcazene fesztivál



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása