2017.07.25. 13:33 – KirschAndrás

Ezt nézd meg a Fezenen! – gitárcentrikus programajánló

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A legenda szerint volt egyszer egy megfizethető rockfesztivál, mely évről-évre több műfajnak és szponzornak adott helyet, míg nem megfizethetetlenné vált, „kárpótlásul” a rock szinte teljesen kiszorult a felhozatalból. Az augusztus 2-án induló Fezen esetében szerencsére a legkevésbé sem érződik a hasonló tendencia, itt a Well FCKN Hello-bézbollsapkás bulibáró legalább olyan komfortosan érezheti magát, mint a Pantera-pólós metálarc. Ám mivel a hazai fesztiválfelhozatal 80 százalékban az előbbieknek kedvez, most főleg utóbbiakhoz kívánunk szólni. Következzenek hát a velük kompatibilis, fontosabb nemzetközi fellépők! (Amúgy meg itt az összes fellépő.)

A Therion és Blind Guardian után tradicionális metálban a második napon sem lesz hiány: a Saxon fél kilenckor kezd a Fehérvár színpadon.

Alice Cooper horrorshow-ját pedig akkor is ajánlatos megnézni, ha nem feltétlenül ismerjük teljes munkásságát.

És amennyiben preferáljuk az éles műfaji váltásokat, innen még bőven átérünk a Harman színpadra, hogy elcsípjük a House Of Paint. (Őket ugyebár nem csak a Just Another Victim miatt szeretjük.)

A harmadik nap legfontosabb fellépője egyértelműen Glenn Hughes fater, aki szólómunkássága mellett a Black Country Communion nevezetű szupergoup és természetesen a Deep Purlpe-életműből is játszik alapvetéseket.

A negyedik nap a dallamos punk/hardcore-ra nyitott egyedeké: bár az Ignite és az Offspring lemezkészítés terén az utóbbi időben már-már Tool-os hiperaktivitásról tett tanúbizonyságot, élőben mindkét csapat csúcsformában van.

(És ha már véralkohol-szintünk alapján hetvenes táncdalénekesek is lehetnénk, sutyiban átballaghatunk a Harman színpadhoz Scooterre szeletelni.)


fesztivál hír fezen



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása