2017.07.31. 14:29 – Lángoló

Egy hegyek között született dal klipje - szinnyaidóri-premier

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

szinnyaidori_01.jpg

Megérkezett a július elején Partihard (Lehetne rosszabb is) című dalával a Lángolón bemutatkozó szinnyaidóri
első klipje is, aminek szintén nálunk van a premierje. Szinnyai ezúttal a lágyabb hangvételű, nyugalmat és békét sugárzó, Csak 10 perc című dallal szeretné kikapcsolni a hallgatót a napi rohanásból. Az augusztusban megjelenő album címét – Csak lélegezz! – is ez a dal inspirálta.

A dal még nagyjából másfél éve született egyik kedvenc helyemen, Andalúziában, egy Ronda nevű településen a hegyek közt, amely nevével ellentétben számomra a világ egyik legcsodásabb, legmegnyugtatóbb helye. Egyik reggel felsétáltam egy kilátópontra, leültem, próbáltam kiüresíteni a fejem, elcsendesedni. És ekkor egyszerre csak elindult bennem a dal. Itthon aztán Hajba Imi barátom és zenésztársam gyönyörűen felöltöztette egy szépen épülő hangszereléssel.

A Csak 10 perc hangulatát jól tükrözi a Sebestyén Gábor által készített klip. Természetfilmbe illő jelenetek, lassú vágások, nyugodt képi világ egészíti ki a zenét. Az éeneksnő számára fontos motívumokat láthatunk: a hegy, a kitáguló tér, a víz, növények és állatok, a benne jelenlévő és őt körülvevő csönd, és találkozás azzal, aki mindezekben jelen van.

A posztot a Cseh Tamás Program támogatta:

cstp_logo.jpg


premier pop hír szinnyaidori



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása