2017.08.10. 14:12 – Juhász Edina

Pink miatt igazán nem hőböröghetett senki - Legfeljebb, akik ott voltak

Sziget 25

moha9568.jpg

Az utóbbi időkben a Szigetnek meggyűlt a baja a gigasztárokkal, Rihanna igazán kellemetlen koncertje után tavaly SIA is csak a színpad legtávolabb eső sarkában ácsorgott másfél órán keresztül. Pinken volt a világ szeme, hogy visszaadja a popénekesnőkbe vetett hitemet, már ha volt valaha ilyen. A nagyszínpados esti sztárfellépőkre a hét nap alatt több megy el, mint néhány másik színpad teljes költségvetése. Mikor még a bejáráson arról faggatták Kádár Tamást, a Sziget Kft. vezetőjét, hogy mégis mennyit kért Pink, hogy fellépjen, ő csak annyit mondott, hogy ezeknél a sztároknál milliós nagyságrendű gázsikról beszélünk, mármint természetesen dollárban. A Szigeten minden adott is arra, hogy hatalmas koncertet lehessen tartani, kivéve egyvalamit: az élvezhető hangerősséget, és ez, lássuk be egy zenés rendezvény során nem éppen az a pont, ami felett csak úgy legyinteni lehet. (Pink-képek: sziget.hu)

Remélem, sőt biztos vagyok benne, hogy a környéken mindenki jól aludt, hiszen a nagyszínpad zaja senkit sem zavarhatott, a keverőtől nem messze alig lehetett hallani, nemhogy a szomszéd utcában. Igazából a „Sziget-hangerő miatt nem tudok pihenni” panaszkodás gyakorlatilag az augusztus első heteinek „a csirkefarhát is milyen drága manapság”-mantrája lett, csak míg utóbbira legyint az ember, addig akik elég sokat és hangosan mondogatják, hogy ők bizony képtelenek pihenni az elhaladó autók hangjánál is halkabb fesztivál miatt, képesek elérni, hogy mindenfajta józan indok nélkül több tízezer ember szórakozása és több száz ember munkája menjen a kukába. Ugyanis lehet itt a világ legjobb hangcucca, világhíres fellépőkkel a világ legjobb hangtechnikusai, ha fontosabb egy maréknyi ember hőbörgése, mint az, hogy egy hétig 60 ezer ember legalább este 11-ig olyan színvonalon kapja meg ezeknek a világszerte elismert előadóknak és technikusainak a műsorát, ahogyan azt ők is szeretnék. Na ezt a Pink-koncert alatt egészen biztosan nem tapasztalhatta a közönség és bár évről-évre előjön ez a probléma, tegnap este már annyira súlyos volt, hogy konkrétan sima beszélgetéssel el lehetett nyomni a koncertet akkor is ha valaki a tömeg közepén állt. Az egész olyan elmondhatatlanul halk volt, hogy az a környező sátrakba sem szűrődhetett be, nemhogy több kilométerre található lakásokba.

De hőbörgés helyett maradjunk a koncerteknél

Pink az a fajta énekesnő, akivel elég könnyű azonosulni egy átlagembernek is, legyen az illető férfi vagy nő. Vagány csaj, aki megkéri a pasija kezét, ha az nem képes rá, aztán bevállalja, hogy a házassága zátonyra futott, mit bevállalja, ír róla egy slágert (So What), majd terápiára járnak és rendbeteszik a dolgokat. Azt sem tagadja, hogy nem egy bezzeganya, aki mindig mindent úgy csinál a gyerekivel, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva, sőt még annál is jobban. Ezért legutóbb elő is vette az internet népe, hiszen milyen dolog már úgy főzni, hogy közben rajta lóg a gyerek, persze ha nem lett volna rajta a gyerek, akkor meg az lenne a baj, hogy miért nem figyel rá rendesen. Vagyis Pink az az énekesnő, akinek az élete és problémái első ránézésre emberi léptékűnek tűnnek, és akinek az információk szerint olyan túlzottan földtől elrugaszkodott kérései sincsenek, csak annyi, hogy az öltözőjében legyen élvédő a késeken. Nyilván, ha kiderülne, hogy a gyerekei egy légtérben vannak egy éles késsel, a gyámügy is közbelépne a társadalmi nyomás miatt.

moha0158.jpg

Mikor legutóbb itt járt a Funhouse lemezével, nehezen lehetett eldönteni, hogy zenés cirkuszt vagy koncertet látunk. Akkor már tényleg csak egy tricikliző medve hiányzott a show-ból, hogy totálisan átforduljon egy cirkuszi performansszá az egész. Ettől tartottam most is, főleg mikor kifeszítették a köteleket, amin mindenki tudta, hogy majd ott repked és légtornászkodik, ahogyan azt legutóbb is tette. Legutóbb pont emiatt voltak bennem ambivalens érzések a bulival kapcsolatban: tök jó, hogy tud fejjel lefelé lógni, de a biológia törvényeit még ő sem tudja átírni, és hát a sok levegőben ficánkolásnak az a következménye, hogy közben énekelni nem igazán tud. Biztosan van még egy csomó dolog, amit jól tud, mégsem nyűgözne le, ha leülne makramézni vagy barkácsolni a színpadon, hiszen mégiscsak elsősorban énekesnői mivoltáért mentem oda. Szerencsére a Szigeten tökéletes mennyiségben, az utolsó nagy finálé alatt pörgött ide-oda a levegőben, egyébként meg elintézték helyette a dolgot a táncosai. És így legalább pontosan kiderült, hogy Pink és a zenekara élőben inkább mondható rockbandának és hogy ez a hangzás sokkal jobban kihozza, hogy valójában ezek a slágerek mennyire jól megírt dalok, illetve hogy  háttérzenészei és vokalistái mennyire jó zenészek.

moha0491.jpg

Egyébként, aki soha nem hallott egy Pink-lemezt sem életében, az is ismerte a számok többségét, talán csak 1-2 maradt ki neki. Ez a koncert a keményvonalas Pink-rajongóknak tökéletes volt, akik meg elkísérték őket, azoknak egy kellemes, kedves kis buli egy szerethető frontasszonnyal, aki néha grimaszol, koncerttel egybekötött dedikálást is tart, néha kiborul ha véletlenül összenyom egy bogarat, aztán meg kijön belőle a pogózós rocker. A koncepciót értettem az akusztikus résznél is, csak az meg a már fentebb említett minősíthetetlenül halk hangzás miatt teljesen élvezhetetlen volt és nagyjából meg is ölte a bulit. Persze teljesen világos, hogy valahol meg kell mutatni, hogy a főhősünk mennyire nagyokat tud énekelni, de ebből négy szám teljesen felesleges időhúzás volt, mondom ezt úgy, hogy az Anne Bredon folkénekesnő szerezte Led Zeppelin-dal kár lett volna, ha kimarad.

Pinknek jön az új lemeze, vissza kell tornáznia magát a köztudatba, amit ezzel a turnéval szándékozik elérni. Természetesen másodpercre megrendezett profi műsort kaptunk az arcunkba, de mégsem volt kínosan kiszámítható és semmi sem vonta el feleslegesen a figyelmet arról a tényről, hogy Pink még mindig a világ egyik legjobb előadója.

És volt még Billy Talent is

Az elmúlt években több mára már letűnt pop punk zenekar haknizott még egyet (?) a vállalhatóság határát itt-ott súrolva a Nagyszínpadon. Tavaly például a Sum41, három éve pedig a Blink-182 okozott kisebb csalódást. Az idei punk-nosztalgiázást a kanadai Billy Talent hozta el, és igazából sokkal jobban, mint ahogy tették ezt korábbi társai. Eltekintve a közönség ötvenedik „Buda! Pest!” -eztetésétől teljesen korrekt koncertet adott a csapat, igaz, hét éve már egyszer kitapasztalhatták a szigetes közönséget. A koncert közepén a Nothing to Lose-zal a nemrégiben elhunyt Chester Benningtonra, és Chris Cornellre is megemlékezett a zenekar énekese, Benjamin Kowalewicz, de jól szólt a Surrender is, a Red Flag és a Fallen Leaves pedig a közönség nagy részét rendesen megugráltatta. A Billy Talent koncertje jó példa volt arra, hogy a kamaszos lázongást anélkül is fel lehet eleveníteni, hogy úgy éreznénk, mi, vagy a zenekar már túl öregek lennénk hozzá. (Tina)


fesztivál sziget pink billy talent



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Harlestone 2017.08.10. 17:40:31

Tenyleg? A Marinan a dalszöveget is szó szerint lehetett hallani...amugy nem érdekel de mit kell hazudozni???