Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Megvolt a két szélsőérték a Szigeten, mondhatjuk. Vasárnap estére annyira elfáradtam, hogy fél kilenckor eldőltem, mint egy teleszart liszteszsák. Nem volt ez tervezve, de a fesztiválozást illetően már rég túl vagyok a csúcson. Hol vannak a régi szép idők, amikor egy hétig megállás nélkül tudtam inni, plusz még egy terméskő falat is lefejeltem, mert a többiek azt mondták, hogy kötekszik? Hol vannak az alkoholos filctollal készült "I love bunyó" és "Csak a Diósgyőr!" tetoválások, a vajazókéssel összekaristolt alkarok? Tovatűntek már, mint a költő lelkének ifjúsága. Tova bizony.
Büntetlenül nem lehet csak úgy Burgenlandba, aztán meg mindenféle zenekari próbákra rohangálni az egy hét együttlétről. Az évek számával az erő is fogy, hiába edz az ember minden hétköznap. Valójában csak azért kezdtem el ezt, hogy ne legyen időm inni, de a Szigethez hasonló rendezvények a törekvést rendre zárójelbe is teszik egy-egy alkalommal. Eddig aránylag visszafogottan, decensen töltöttem a fesztivált. Vasárnap például operaelőadásra mentem. Bár a klasszikus zene az utóbbi időben igen közel áll a szívemhez, ezt a válfaját még nem sikerült megkedvelnem, hiszen az egyszeri borsodi paraszt annyit tud róla, hogy ha egy ilyenben valakit leszúrnak, az elkezd énekelni, ahelyett, hogy meghalna. A musicaleket sem bírom elviselni, a hosszú sor élén a Hairrel, nekem nehogy már az legyen a válaszreakció a besorozásról szóló levélre, hogy felpattanok az asztalra énekelni a hajamról.
De amikor az ember testközelből megtapasztalja azt, mire képes egy jól képzett emberi hang élőben, minden cinizmus ellenére párásodik a tekintet, és húzódik elégedett mosolyra a száj, még akkor is, ha valaki az Ötödik elem áriáját énekli kifestett arccal, egy olyan ruhába öltözve, ami egy nagyestélyi meg egy esküvői torta szerelemgyerekének tűnik. Még az Oranssi Pazuzut is kikapcsolod ilyenkor, és megtanulod tisztelni azokat az igazi zenészeket, akik délután négykor harmincöt fokban képesek komplett jelmezbe öltözni a kedvedért, és mosolyogva kérik fel táncolni a közönség tagjait, miután a műsor végét a Traviata-áriából átkötött Always Look on the Bright Side of Life-fal zárják. Így érdemes tágítani a korlátaidat, apukám!
Akkor is tanulsz magadról pár dolgot, amikor bemész a kerekesszékes akadálypályára, netán a vaklabirintusba, hogy kipróbáld, hogyan tudnál tájékozódni látás nélkül, fehér bottal, vagy ki tudnál-e kerülni egy kátyút a járdán, ha többé nem használhatod a lábaidat. Elképesztően gyámoltalannak éreztem magam a szemem nélkül, és beletelt pár percbe, amíg rájöttem, hogy a kezemmel könnyebben érzékelem az irányokat, mint a bottal. És amikor kijössz a labirintusból, vagy a felállsz a székből, hálás leszel, hogy nagyjából minden érzékszerved jól működik még, és van két lábad. Lehet, hogy a térded már szarakodik néha, de legalább tudod használni. Mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki egyszer.
Persze a nagy meghatottságnak és megvilágosodottságnak könnyen véget tud vetni, ha gyorsan kiszaladsz egy death metal koncertre a városba, megyek-jövök, gyorsan lejátsszuk a bulit alapon, visszajövet meg összefutsz egy barátoddal, aki épp a reggae színpadnál teljesít szolgálatot, és még dugipiája is van. A decens túlkoros ilyenkor elég gyorsan átváltozik Négyujjú Frankyvé, hogy aztán másnap úgy érezze magát, mint akin egy komplett inkvizítorcsapat gyakorolt előző este. Jegyezzétek meg gyerekek, az alkohol öl, butít, nyomorba dönt, valamint sose hallgassatok másnaposan Godflesh meg Weakling-lemezeket, Silencert meg pláne! Én ezt jópár éven át csináltam életvitelszerűen, nem túl vidám dolog, egyszer még démonokat is hallucináltam, és attól nagyon megijedtem. Csak az nyugtat, hogy ma kijön egy másik borsodi haverom, aki mezőkövesdi, dobos, és már napközben azzal vidított, hogy aki éjjel legény, az nappal is legyen az. Ugyanitt májdonor kerestetik, részleteket priviben!
