2017.09.24. 16:45 – m.adi

Az első egyben a legkiforrottabb lemezünk is volt – Hangmás-villáminterjú Minda Endrével

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Tíz éve már, hogy megjelent a Hangmás első és talán legjobb lemeze, a Funeral Party Budapest, ebből az alkalomból pedig egy estére felébred téli álmából a zenekar, hogy koncertet adjon a Dürer Kertben október 14-én. Ennek apropóján beszélgettünk egyet Minda Endrével, aki mesélt kicsit az elmúlt időszakról, a jubiláló lemezről és a jubileumi koncertről, na meg arról is, hogy még mindig jó ötletnek tartja-e, hogy 2015-ben Kata távozása miatt leállították a zenekart. (Fotó: Tamas Leko Photography, ha minden igaz, valamikor a Funeral Party Budapest megjelenésének környékéről)

2015. március 20-án volt az utolsó koncertetek, mi történt veletek azóta?

Idén lesz tíz éves az első lemezünk, a Funeral Party Budapest, és úgy gondoltuk, hogy tök jó lenne ebből az alkalomból egy koncertet adni. Kata erre a hétvégére hazajön Franciaországból, és Paul is Bécsből. Ezen kívül Pogár Lászlóval csináljuk a Black Bartókot, amit még Kovács Marcellel kezdtünk el hárman, azóta pedig csatlakozott Pesztalics Dénes és Tóth András, akiket az EZ Basicből lehet ismerni, és mostanában rendszeresen koncertezünk ezzel a zenekarral.

Két éve azért hagytátok abba, mert Kata kiment Franciaországba dolgozni. Most csak ideiglenesen jön vissza?

Igen. Igazából nem csak dolgozni ment oda, hanem gyakorlatilag kialakított ott magának egy életet, tök jól elvan, és nem is tervez hazajönni. Egyszerűen ott megtalálta azt, amit Magyarországon nem sikerült. Ennek persze mi is örülünk, a személyes boldogulás nyilván mindig fontosabb volt, mint a zenekar.

Két éve azt mondtátok, hogy nem tudjátok, meddig fog tartani a szünet. Ez továbbra is így van?

Igen, továbbra is. Ha Kata egyszer csak azt mondaná, hogy hazaköltözik, és valami csoda folytán Paul is visszajönne Budapestre, akkor ott folytatnánk, ahol abbahagytuk, de addig hibernálva marad a zenekar.

2015-ben teljesen egyértelmű volt számotokra, hogy Kata nélkül nem folytatjátok a Hangmást. Még mindig úgy gondolod, hogy ez volt a helyes döntés?

Persze, mi mindig is ragaszkodtunk egymáshoz, és Kata és Paul mindketten olyan dolgokat csináltak a zenekarban, amiket nem igazán lehetne helyettesíteni. Vagyis csak úgy, ha valami teljesen más irányba fordulna a zenekar, amit mi nem akartunk soha. Azért csak van tíz év közös zenélés mögöttünk, és kialakítottunk egy stílust, amit más emberekkel nem lehetett volna tovább vinni, szóval igazából fel sem merült, hogy folytassuk.

Voltak azóta is olyan dalötleteid, aminél azt gondoltad, hogy ezt a Hangmással kellett volna felvenni?

Az az érdekes, hogy minden zenekar teljesen más nekem, megvan a saját ízük, hangulatuk, és ennek én örülök is. Nincsenek szerencsére olyan érzéseim mondjuk egy Black Bartók-számnál, hogy na, ez tök olyan, mint a Hangmás.

Tíz éves a Funeral Party Budapest, milyennek látod most ezt a lemezt?

Egyértelműen ezen a lemezen van a legtöbb olyan dal, amit szeretek játszani. Ez azért van, mert már évek óta zenéltünk a lemez felvétele előtt, és hosszú munka eredménye volt ez a néhány szám. Úgy érzem, hogy ez volt a legkiforrottabb lemezünk, pedig ez volt az első. Nyilván vannak olyan dolgok, amiket most másképp vennék föl, itt főleg az énekre gondolok, és ma már inkább élőben játszanám fel a lemez dalait, aztán pedig plusz sávokat raknék rá, nem úgy, mint régen, amikor mindent sávonként vettünk föl. Eközben meg az egy jó dolog, hogy ez a lemez olyan, amilyenek mi voltunk 2007-ben. Korábban nem nagyon hallgattam vissza, mert nem szeretem a saját zenémet újra meghallgatni, de most olyan ez a lemez, mintha elindítanának egy filmet a 2007-es Budapestről, az akkori hangulatról, és rólunk.

A koncerten az egész lemezt eljátsszátok majd?

Nem, vannak olyan számok a lemezen, amiket a megjelenése után se nagyon játszottunk a koncerteken, és ezt a pár dalt nem is vesszük elő, mert nem az a célunk, hogy az összes számot eljátsszuk, hanem az, hogy legyen egy koncert, amin a Funeral Party Budapestről lemennek a kedvenc dalaink, és a többi lemezünkről is játszunk számokat. Szóval inkább amolyan best of-buli lesz.

Látsz még bármi mást a Hangmás jövőjében az októberi koncerten kívül?

Jelenleg semmit. Ez az egy koncert biztos, de a továbbiakról fogalmam sincs.


interjú hangmás funeral party budapest minda endre



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása