2017.09.25. 09:59 – dankógábor

Itt egy gyors Oltári Fiúk-klippremier, méghozzá rajzfilmes

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

oltari.jpg

Idén áprilisban mutattuk be az Oltári Fiúk első EP-jét, amin három dal volt, egy pedig már akkor klipesítve volt. Most viszont kapott vizuált egy másik dal is, ennek a premierje van alább. A Megtölt videójáról azt kell tudni, hogy az Oltári fiúk című 2002-es ifjúsági filmből lett összeollózva, aki pedig ezt elvégezte, a trashites Tóth Bálint. Magáról a zenekarról egyébként azt kell tudni, hogy 2014-ben alakult, a felállása pedig 2015 őszére stabilizálódott. A frontember Csordás Róbert, aki a Soundshine és a Synchronring mellett a Black-Outban is énekelt Kowalsky kiszállása után. Szánthó Dénest a székesfehérvári Stiff Bastard és Wrong Side Of The Wall zenekarból, Komáromi Imrét a Plastic Bitch-ből, Hargita Gábort pedig a Necropsiából, a Csordással közös Synchronringből és az Uzipovból ismerhetjük. A zenekar október 13-án a Dürer Kertben lép fel az Ördög, a Slowmesh és a Shapat Terror társaságában.

A posztot a Cseh Tamás Program támogatta:

cstp_logo.jpg


premier rock hír oltári fiúk



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása