2017.10.03. 07:56 – dankógábor

Meghalt Tom Petty

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

66 éves korában, egy Los Angeles-i kórházban elhunyt Tom Petty. A legendás zenész helyi idő szerint hétfő reggel kapott szívrohamot malibui otthonában, ezután kórházba szállították, majd sokáig küzdöttek az életéért. Téves információ alapján már ekkor a halálhírért keltették, de Petty családja csak magyar idő szerint kedd hajnalban döntött úgy, hogy lekapcsolják a zenészt életben tartó gépeket. Petty tavaly év végén nyilatkozta azt, hogy a soron következő turnéja lesz az utolsó, ahol ilyen sok állomáson játszanak majd, mert már inkább a családjával akar lenni, így a hatvanas évei második felében. Utolsó koncertjét a Hollywood Bowlban adta, halála előtt egy héttel.

Az 1950. október 20-án született Tom Petty első zenekara a Mudcrutch volt, aminek több tagjával később megalapította a Tom Petty & The Heartbreakerst, ezzel pedig a világsztárság felé vette az útját. Hogy pontosabb legyek, a Heartbreakersszel ekkor még csak az Egyesült Államokban voltak hatalmas sztárok, Tom Petty szólóban lett igazán ismert világszinten a nyolcvanas évek második felében. Szólkarrierje mellett tagja lett George Harrison Travelling Wilburys nevű csapatának, amiben olyanokkal zenélt együtt, mint Bob Dylan vagy Roy Orbison. A sikereiben nagyban közre játszott, hogy olyanok szupersztárok szerepeltek klipjeiben, mint Johnny Depp vagy Kim Basinger.

Szólólemeze egyébként összesen három jelent meg, igazából a Heartbreakersszel volt aktív, mint szerző. Zenekarával összesen 13 nagylemezt adott ki, a legutolsót 2014-ben. Ezen kívül a Traveling Wilburys-zel is kiadott kettőt a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején. A legutolsó lemezét viszont élete első zenekarával, a Mudcrutch-csal adta ki 2016-ban. Az 1970-ben alakult zenekar öt évig létezett, nagylemezt akkor nem adtak ki. 2007-ben viszont úgy döntöttek, hogy életre hívják a csapatot, 2008-ban kiadták első albumukat, majd tavaly a másodikat.

Tom Petty volt a világ egyik legtöbb lemezt eladó zenésze. Több mint 80 millió Tom Petty-album talált gazdára a karrierje során, a halálával pedig ez a szám csak emelkedni fog.


rock hír gyász tom petty



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása