2017.10.23. 09:00 – dankógábor

Meghalt George Young, az AC/DC producere

malcolmyounggeorgeyoungangusyoung.jpg

70 éves korában elhunyt George Young (a képen középen), akit az AC/DC korai lemezeinek producereként ismert a világ. A halál okát nem közölte az AC/DC. A zenekar, ahol két öccse, Angus (a képen jobbra) és Malcolm (a képenbalra) gitározott, nagyban neki és barátjának Harry Vandának köszönheti a befutást, hiszen a zenekar első öt albumának ők voltak a producerei, illetve amolyan mentorként állt a fiatalabb testvérei mellett. Young (Vandval együtt) az Easybeats gitárosa volt, amit akár hívhatunk az ausztrál Beatlesnek is. 1964-től 1969-ig tartó karrierjük során gyakorlatilag ugyanolyan őrületet tudtak okozni hazájukban, amit az angolok a világ többi részén. Nemzetközileg csak a Friday On My Mind című daluk ért el nagyobb sikert, de ezután már lassan veszítettek a népszerűségükből, és hat nagylemez után feloszlottak. Young és Vanda ezután kezdett producerkedni, és többek között az AC/DC karrierjét is beindították. George Young később is felbukkant az AC/DC mellett, 1988-ban, ismét Vandával együtt felügyelte a Blow Up Your Video című lemezt, 2000-ben viszont már egyedül ült a Stiff Upper Lip produceri székében. Youngék egyébként nyolcan voltak testvérek, és nem is George volt a legidősebb, hanem Stephen, akinek a fia játszik jelenleg a demenciában szenvedő Malcolm Young helyén az AC/DC-ben, és csupán két évvel fiatalabb Angusnál.


ac/dc hír gyász acdc george young



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.