2017.10.30. 09:32 – m.adi

Trump egy megosztó, széthúzó atmoszférát erőltetett a társadalomra – Battleme-interjú Matt Drenik énekessel

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Kemény motorosok (Sons Of Anarchy) harmadik évadának legvégén, nagyjából akkor, amikor Stahl elmondja a banda többi tagjának, hogy Jax köpött, ők pedig le lesznek tartóztatva, valaki a háttérben elkezdi zongorán játszani Neil Young egyik leghíresebb számát, és nem is hagyja abba az emlékezetes szezonzáró utolsó képkockájáig. Ez a valaki Matt Drenik, a Battleme frontembere, akit a legtöbben ezért a jelenetért ismernek, pedig igazából azért kellene, mert zenekarával tök jó rock and roll-t játszik. Erről november első napján a Dürer Kertben élőben is meg lehet győződni, addig pedig itt egy interjú az énekes-dalszerzővel, aki mesélt nekünk a zenekar Donald Trump által inspirált legújabb nagylemezéről, és arról is, hogy a zenészek miért nem merik nyilvánosan felvállalni a véleményüket, és mi kell ahhoz, hogy még több olyan zenekar legyen, mint amilyen a Clash volt.


interjú dürer kert battleme matt drenik



2017.10.30. 08:30 – sz.ági.

Gyermeki módon rajongunk a Stranger Things második évadáért is

Lángoló Sorozatok

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

stranger-things-season-2-official-stills-005.jpg

Végre kijött a Stranger Things második évada, ami ugyanolyan jó lett, mint az első. Az újdonság varázsát már nem tudja megadni és kicsit kevesebb a rejtély, de cserébe sok az ifjúsági téma, tökéletes a zenéje, a fényképezéstől és a díszlettől elakad a lélegzet, valamint olyan kapcsolatok és drámák bontakoznak ki a karakterek között, ami érzelmileg teljesen odavágja a nézőt.


sorozat stranger things



2017.10.28. 20:04 – dankógábor

Itt egy új Linkin Park-dal Chester Bennington emlékére

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Magyar idő szerint ma hajnalban tartotta emlékkoncertjét a Linkin Park a Hollywood Bowlban Los Angelesben, ahol olyan vendégekkel emlékeztek a júliusban elhunyt énekesükre, mint Alanis Morissette, a No Doubt, a Blink-182, a System Of A Down vagy a Korn tagjai. A több mint három órás koncertet élőben is lehetett nézni a Youtube-on, de a felvétel akár itt a posztban is újranézhető. Az este egyik különleges momentuma volt, mikor Mike Shinoda, a zenekar másik frontembere előadta a Looking For An Answer című dalt, amit konkrétan Bennington emlékére írtak. Ezt a videót külön kiemeltük a poszt elején, alább pedig a teljes koncert megnézhető, még lentebb pedig a setlistet is beillesztettük.


pop rock hír linkin park



2017.10.27. 15:26 – Szponzorált Tartalom

Sikerrel zárult a 26. CAFe Budapest

Tizenhét napon át a feltöltődés és a kortárs művészet fővárosa volt Budapest

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

2017_10_20_bandaloop_a_kalvin_teren2_c_felvegi_andrea.jpg

Danilo Pérez zongorista, John Patitucci bőgős és Brian Blade dobos duplakoncertjével, a vadonatúj LOL című balettelőadással, Elek Judit rendező különleges összművészeti produkciójának bemutatójával, a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár díjátadójával és a Kuplung Sounds Good sorozat teltházas zárókoncertjével fejeződött be a 26. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, a régió egyik legfontosabb összművészeti eseménysorozata. A fesztivál 17 napja alatt idén 242 kortárs zenei, tánc-, opera-, színházi, könnyű- és világzenei, jazz és képzőművészeti program, köztük számtalan ősbemutató és premier töltötte meg 49 helyszínen a főváros jelentős kulturális intézményeit és köztereit.


fesztivál művészet kortárs összefoglaló szponzoráció cafe budapest



2017.10.27. 11:50 – dankógábor

A Coldplay szerint tökös volt a Fox News

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Végre valaki elég tökös volt, hogy ezt kimondja!

- reagált a Coldplay Twitterén Phil Harvey, a zenekar kreatív igazgatója arra, hogy a Fox News műsorvezetője a szegény ember Coldplayének nevezte a Radioheadet. Persze mindezt viccesen jegyezték csak meg, mivel a korai Coldplay egyértelmű Radiohead-hatásai mellett Chris Martin frontember sosem titkolta rajongását honfitársai felé. 2008-ban például elárulta, hogy a Radiohead törte előttük az utat, illetve, hogy odaadná az egyik heréjét, ha olyat tudna egyszer az életében alkotni, mint az OK Computer.


hír radiohead coldplay



2017.10.27. 11:00 – Lángoló

Lassan szeret az Éva Presszó

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

evapresszo_kicsi.jpg

Az Éva Presszó még 2016-ban jelentette meg első albumát Nyitva címmel, a Cseh Tamás Program támogatásával. Erről a lemezről a Pauza és a Vitorlás hajó a Petőfi Rádióban is forognak. Idén ősszel viszont már új dalokat is szeretnének bemutatni, az első ezek közül a Lassan szeress, amihez klipet is készítettek, és aminek a premierje itt van a Lángolón.


premier pop hír éva presszó



2017.10.26. 16:50 – Kovács.Attila

A valóság hangjai - East Nagy Életmű Koncert a Budapest Arénában

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

east_takats.jpg

Körülbelül harminc éve ismerem az EAST zenéjét. Hatéves korom tájékán őket hallgatva nőttem ki a Modern Talking-korszakomból, tehát voltaképpen egyik legkorábbi kedvenc zenekaromnak számítanak. Apám volt nagy rajongójuk, emlékszem, a Rések a falon lemez borítóján látható figuráktól majdnem annyira féltem gyerekként, mint a KFT Bábu vagy kislemezétől, ahol Laárék kifestett arccal grimaszkodtak, vagy a Solaris Marsbéli Krónikák albumának első tételétől, amelyben a marslakó beszél. Ezt mindig félve hallgattam meg, amikor hazaértem a suliból, szerencsére a lemezjátszót már óvodás koromtól tudtam kezelni. És amíg bizonyos korai kedvenceimből rendre kiszerettem, akár a Markos-Nádasból, az Eddából, a Guns 'N Rosesből, vagy még a Genesisből is egy időben, az Easttel kapcsolatban ilyen nem történt. Még a legvadabb death metalos éveimben is bármikor feltettem a Játékokat vagy az Áldozatot két éppen aktuális aprítás között. Koncertjükre viszont eddig nem jutottam el, még az utóbbi években sem, szóval amikor kiderült, hogy ezúttal teljes életművet megidéző produkció várható, nem gondolkodtam sokat. (A képek egy korábbi koncerten készültek.)


jazz magyar életmű rock progresszív east koncertbeszámoló



2017.10.26. 16:00 – Gnosis

Extrém progresszió - Ne Obliviscaris-lemezpremier

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

neo-06-small-xenoyr.jpg

Október 27-én, azaz holnap jelenik meg Ne Obliviscaris harmadik, Urn című nagylemeze. Az ausztrálok progresszív extrém metál zenéje jottányit se finomodott, ugyanúgy elszállnak és zakatolnak tovább, ahogy ezt eddig megszokhattuk tőlük. A háromnegyed órás lemez tele van hosszan kifejtős extrém tételekkel, ami igényli az elmélyedést és a többszöri meghallgatást. Kellemes utazás ez, tegyetek vele egy próbát:


lemezpremier Ne Obliviscaris Lángoló Premier



2017.10.26. 13:55 – [MTI]

20 zenekar és 88 klub kapott támogatást

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

hangfogagloindulo.jpg

Húsz induló zenekar és 88 klub kapott támogatást az NKA Hangfoglaló (korábban Cseh Tamás) Program új évadának első két alprogramjában. A nyertes előadók hang- és képfelvétel elkészítésére összesen 40 millió, a klubok koncertek szervezésére 196,5 millió forintot fordíthatnak.


hír hangfoglaló program



süti beállítások módosítása