Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Vasárnap este adott egy tök jó koncertet a Queens Of The Stone Age, mégis mikor kiléptem a bécsi Stadthalle kapuján leginkább mérges voltam. De ne szaladjunk ennyire előre. (A kép nem a helyszínen, hanem a Szigeten készült.)
A Queens Of The Stone Age-et nem kell nagyon bemutatni senkinek. Akit kicsit is érdekel a rockzene, az pontosan tudja, hogy Josh Homme és zenekara az egyik legjobb és legaktuálisabb produkció, legyen szó folyamatosan megújuló új lemezekről, vagy koncertekről. Utóbbiból a magyar közönségnek mindössze kettő jutott az évek során, egyszer a VOLT Fesztiválon, egyszer pedig a Szigeten. A kettő közül, ha választani kellene, akkor a szigetes volt a jobb, de klubbuli vagy arénakoncert még nem ért el hozzánk, ahhoz Bécsbe kellett utaznunk.
A Stadthalle nem nagyobb mint mondjuk az Aréna, sőt. A jegyár sem drágább, mint itthon egy bármilyen arénás bulin, persze lehet jönni az átlagfizetésekkel, meg GDP-vel, de egy világsztár menedzsmentjét mindez totál hidegen hagyja. Nincs is ezzel baj, az iPhone is ugyanannyi, vagyis drágább nálunk, mint a környező országokban, aztán mégis szó nélkül megveszi, aki olyat szeretne, ahogyan a zenész is ugyanazt a munkát vagy energiát öli bele és ugyanazt a színpadképet turnéztatja Európa-szerte, ez pedig egységáras, ahol ebből nem kérnek, oda nem megy. Ez elég egyszerű. Ausztria sem nagyobb ország, mint Magyarország, mégis sikerült elérniük, hogy a zenei életük ezerszer nagyobb legyen, mint a miénk, gyakorlatilag megkerülhetetlen állomás bármilyen zenekar európai turnéjáról van szó. Éppen ezért a Queens Of The Stone Age vasárnapi koncertjén egy csomó magyar hangot lehetett hallani.
Josh Homme és zenekara szinte percre pontosan fél kilenckor lépett színpadra és egészen fél tizenegyig le sem ment onnan. A 22 dal jelentős részét adták ki az új lemez dalai, na meg gyakorlatilag az összes többi lemez slágere. Jól szólt, erőteljes volt, a zenekar szemmel láthatóan élvezte az egészet, főleg a látképnek kipakolt ember magasságú felboríthatatlan világító rudakat, amivel nem is igazán értem, hogyan nem vágták pofán egymást a nagy ide-oda rángatásban. Homme többször is kijelentette, hogy ő aztán senkinek nem mondja meg, hogy mit csináljon vagy mit kiabáljon, felnőtt emberek vannak jelen, ha akarnak táncolnak, ha akarnak énekelnek vagy kiabálnak, gyakorlatilag rábízta a közönségre, hogyan bulizzanak, az osztrákok pedig totálisan megbuktak ezen.
Pedig minden megvolt, ami egy bulis koncerthez kell, Homme poénjai és pucsitós beállása, külön blokkba rendezve a lassú, érzelmeskedős dalok, ráadásul a zenekar is folyamatosan tartotta a kapcsolatot a közönséggel, mégis a dalok utáni kötelező tapsoláson és ováción kívül csak néhányan táncoltak vagy ugráltak. A lagymatag hallgatóságot nézve egy idő után már azon poénkodtunk, hogy aki táncol, az biztosan magyar. Aki például nem tud megőrülni mondjuk erre a dalra legalább úgy, mint az olaszok, arra tökéletesen illik a halvérű jelző. Pedig biztos élvezték a bulit, csak hát ilyen erőtlenül. A Stadthalle annak ellenére volt nagyjából tele, hogy vasárnap esti buliról beszélünk, a Queens Of The Sone Age is erőn felül tolta le a 22 dalt, míg az olaszok előző este kettővel kevesebbet kaptak.
És ezzel el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy miért is voltam leginkább mérges a koncert végén. Merthogy mennyivel jobb buli lehetett volna ez, ha egy olyan őrült közönség előtt játszanak, mint ami mondjuk a Foo Fightersen volt. Emlékezzünk csak vissza Dave Grohl arénás koncert alatti, őszintének tűnő meglepődésére annak kapcsán, hogy miért nem jönnek ide gyakrabban, mikor ilyen jó bulit lehet csinálni. A Queens Of The Stone Age nem valószínű, hogy megtöltene egy Arénát, de annál eggyel kisebb normális fedett helyünk jelenleg nincs. Pedig milyen jó lenne, ha nem nekünk kellene átjárni koncertekre az osztrákokhoz, hanem ők kényszerülnének arra, hogy néha eljöjjenek hozzánk. Ezt viszont csak úgy lehetne elérni, ha megérné ide hozni egy ilyen kaliberű zenekart a koncertszervezőknek, akár az Arénába is, ha már nincs más megoldás. Ha miután leloptuk a kedvenc zenekarunk összes lemezét az internetről, évente vagy kétévente beleférne 15 ezer forint, hogy legyen következő lemez és legyen mit újra lelopni. Ha nem elégedne meg senki azzal, hogy olcsó tribute bulikon hallgassa meg havonta a még aktívan koncertező külföldi zenekarától a kedvenc dalait, rosszul eljátszva és előadva, szar hangosítással, hanem elmenne az eredetire, hogy attól hallja a kedvenc slágerét, aki tudja, hogy valóban mit is jelent az a dal neki, és mindenfajta erőlködés nélkül tudja úgy eljátszani, ahogyan ő azt megírta. Ha nem siránkozna azon senki, hogy másnapra nem tudja kialudni magát rendesen, miközben az adott zenekar már a nyolcadik koncertjét adja egyhuzamban úgy, hogy a maradék időben egy fingszagú buszban zötykölődik és benzinkutas szendvicsen él. És végül, ha néha elmenne olyan klubkoncerteket is megnézni, akik esetleg nemsokára már csak arénás bulikon vagy rosszabb esetben Bécsben, a halvérű közönség előtt lesznek csak láthatóak. Nyilván hosszú az út, amíg eljutunk eddig, vagy esetleg kigolyózzuk Bécset az állandó turnéállomás státuszból, de az biztos, hogy jó volt a vasárnap esti Queens Of The Stone Age, megérte ennyit utazni, de sokkal jobb lett volna ez az egész itthon, nem csak azért, mert akkor legalább Budapest feliratos turnépólót lehetett volna venni merchpultban.
