2017.11.13. 16:47 – dankógábor

Mindenki menjen Mastodonra, amíg Scott Kelly velük turnézik!

mastodonkelly.jpg

Persze utána is érdemes menni, a nyáron kétszer is dicsérgettük őket, de a most zajló turné európai dátumain (az Egyesült Királyság kivételével) Scott Kelly, a Neurosis alapító-frontembere is velük tart. Kelly az első nagylemez kivételével az összes Mastodon-albumon szerepel egy-egy dalban, aktív szerzőként, amolyan kabalának is fel lehet már fogni, de hatodik tagnak biztosan. Szóval a vele készült hat számot adják elő a turné ráadásában, ezt néztük meg mi is Varsóban szombaton.

A Kelly nélküli Mastodon olyan volt a lengyel fővárosban, mint amit fentebb linkeltem, annyi kivétellel, hogy a The Last Baron-os kezdés nagyon-nagyon nem jött be. Eleve nem túl nagy kedvencem a nagyon túlvállalós Crack The Skye lemez, de ezt a majd' negyedórás progresszív metáleposzt nyitásnak betenni igencsak elbaszott ötlet volt. Bár, akárhová tették volna be a setlistbe, mindenütt leültette volna a bulit, így legalább egyfajta elnyújtott intróként is fel lehetett fogni. Utána már nem volt hiba, az utolsó hat számban meg pláne. Ok, Scott Kelly kissé elveszettnek tűnt a hangszere nélkül az első öt ráadásdalban, de így legalább nagyobbat üthetett az utolsóként előadott Diamond in the Witch House, amikor már ő is gitározott. Akkorát ütött, hogy azóta is csak pislogok. A Once More 'Round the Sun című 2014-es lemezről származó csaknem 8 perces szám, (és ez most, így élőben esett le), egy konkrét Neurosis-dal annak minden jellegzetességével, a lassan örvénylő, transzba ejtő gitározással, világfájdalom énekkel, mindennel. Az, ahogy ez a koncert véget ért, azt tanítani kéne minden post, sludge meg mittudoménmilyen súlyos metál zenekarnak. Ilyet tényleg csak a Neurosis tud. Meg a Mastodon, ha beszáll hozzájuk a Neurosis énekes-gitárosa. Az év legjobb koncertpillanata volt ez, ilyenekért szeretem a zenét.

Na, szóval csak ennyit akartam mondani. A zenekar ma este a bécsi Gasometerben játszik, még akár el is lehet érni, utána meg itt lépnek fel:

11/14 - Herford, Németország @ Herford-X
11/15 - Brüszel, Belgium @ AB
11/17 - Amszterdam, Hollandia @ Melkweg
11/19 - Stockholm, Svédország @ Munchenbrewery
11/20 - Oslo, Norvégia @ Sentrum Scene
11/22 - Koppenhága, Dánia @ Vega Main Hall
11/23 - Lipcse, Németország @ Haus Auense
11/24 - Prága, Csehország @ Lucerna Music Bar
11/25 - München, Németország @ Tonhalle
11/27 - Milánó, Olaszország @ Live Club
11/28 - Zürich, Svájc @ Komplex
11/29 - Párizs, Franciaország @ Elysee Montmatre
11/30 - Luxembourg @ Rockhall Club

Tehát van még lehetőség, Prága vagy München is elérhető simán, fel is lehet rá készülni, csak ajánlani tudom. Zárásként itt egy videó, ahol Scott Kelly és a Mastodon tagjai beszélnek a különleges kapcsolatról:


metál hír neurosis mastodon scott kelly



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.