2017.11.23. 13:15 – -dj-

Csak úgy özönlenek a riffek - A Trivium, a Sons Of Apollo és a Sorcerer új lemezéről

A Trivium új lemezéről nem csak azért írtunk, mert tetszik, hanem mert március 29-én fellépnek a Dürer Kertben. A Son Of Apollo lemezét azért ajánljuk, mert sokkal jobb, mint a Dream Theater. A Sorcerert meg azért, mert elég jó kis doom. Ki is fejtjük ezt kicsit jobban!

Trivium – The Sin And The Sentence
(Roadrunner Records)

thesinandthesentence.jpg

Kevés olyan fiatalnak mondható metálzenekar van a színtéren, akik 18 éves karrierjük alatt nyolc lemezt gyártottak le. Úgy tűnik a Trivium szigorú menetrend mellett írja az albumait, ez azonban nem jelenti azt, hogy sorvezetőt is használnak. Az előző lemezre igaz ez leginkább, ahol hörgés nélkül írtak egy amolyan stadionmetál-lemezt, ahogy mondjuk az Avanged Sevenfold is megcsinálta a Hail to The Kinget. Az külön tanulmányt érne, hogy a stadionmetál vagy inkább kommersz metál miért azonosul még mindig a Metallica másolásával, de ezt most hagyjuk. A Trivium állítólag Matt Heafy hangszálproblémái miatt hagyta el a hörgést a Silence In The Snow dalaiból, de most már rendbejött, és a The Sin And The Sentence egy „klasszikus” Trivium-album. Újdonság tehát nincs a lemezen, viszont piszkosul jó dalok vannak. A zenekar most sem eredeti, minden témájukról megmondja az ember, hogy éppen honnan jött az ihlet (például a Beyond Oblivion végén újkori Emperor, a The Wretchedness Inside verzéiben van Hatebreed, a végén meg Cannibal Corpse), de a Trivium már képes ezeket szerves egységbe rendezni, hogy akár már mondhatjuk is, hogy valami triviumos. Ha valaki idén egy könnyen emészthető metállemezt akar meghallgatni, annak az olyan dalokért, mint a Beyond Oblivion vagy a címadó, muszáj ezt a lemezt választania, mert amennyire nem előremutató, éppen annyira szórakoztató. (4/5)

Sons Of Apollo – Psychotic Symphony
(InsideOut)

psychoticsymphony.jpg

Mike Portnoy becsülendő módon szállt ki anyazenekarából, ami ráadásul a szívügye is volt. Mást akart, leszavazták, nem akart megalkudni, eljött. Persze, lejárt lemez, azóta viszont még akkor is inkább vergődik zenekarról zenekarra, ha egyébként a teljesítménye nem romlott. Kicsit mintha nem találná a helyét, és leginkább azért igaz ez, mert projektjei vannak, és nem igazi zenekara. Minden projekt tagjai mást is csinálnak az adott feladat mellett, a legtöbbjüknek van egy igazi szívügye, mint amilyen Portnoynak a Dream Theater volt. Bevallom, éppen emiatt nem is nagyon foglalkoztam vele, amikor jött a Sons Of Apollo híre még akkor sem, amikor láttam az impozáns zenésznévsort. Aztán meghallottam a Coming Home dalukat, és rögtön hallani akartam az egész lemezt. Nem szimplán arról volt szó, hogy csináltak egy második Dream Theatert, hanem perfekt, ihletett témákat írtak. Már arról az egy számról is sütött, hogy imádták összerakni, és ez végül a teljes lemezre igaz lett. Talán nagy szavak ezek, de a Psychotic Symphony nagy pofon az egyhelyben toporgó, gépiesen lemezt gyártó Dream Theaternek. Van itt egy baromi képzett, de közben koszos hard rock éneklést szívből produkáló frontember (Jeff Scott Soto), egy bárkit leiskolázni képes, de közben végtelenül alázatos basszusgitáros (Billy Sheenan), egy szintén technikás, de hangulatfestésre is éppúgy alkalmas billentyűs (Derek Sherinian), egy klasszikus iskolába járt, de a modern kori mélyre hangolt ritmusozást is ismerő gitáros (Ron Thal „Bumblefoot”), és maga Portnoy, aki szimplán saját magát adja. Az ő kezükből a hangszermaszturbálás sem olyan hideg és számító, mint a Dream Theater újkori lemezein, de maguk a dalok is baromi erősek. Az ember azt szeretné, hogy minden tagnak ez legyen az anyazenekara, ami persze kb. esélytelen (mondjuk leginkább a Mr. Big a szűk keresztmetszet, Sherinian nem annyira elfoglalt a Black Country Communionnal, a többiek ráérnek), viszont talán a hangos kritikai- és közönségsiker mellett van esély hosszabb életre is. (5/5)

Sorcerer – The Crowning Of The Fire King
(Metal Blade)

a0317118625_10.jpg

A Sorcerer egy valódi kultikus metálzenekar. 1988-ban már működtek, de demókon túl nem jutottak. Aztán feloszlottak, majd a kétezres években újra összejöttek, és kiadtak egy perfekt, dallamos doomlemezt, az In the Shadow of the Inverted Crosst. A The Crowning Of The Fire Kings ennek egyenes ági folytatása. Valójában semmiféle nóvumot nem tartogat. Ugyanúgy epikus, dallamos doomzene van rajta. Lassan őrlő, a Black Sabbath Ozzy utáni korszáknak ihletésében született riffek, középmagas frekvencián mozgó énekkel, könnyen rögzülő refrénekkel. Nehéz rá rosszat mondani, de igazán jót sem. Sajnos nincs kiemelkedő téma, dal a lemezen, de egységesen nézve nagyon jó hallgatnivaló, a stílus kedvelőinek meg egyenesen kötelező. (3.5/5)


metál trivium sorcerer ezt hallgasd sons of apollo



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.