2017.12.12. 13:00 – dankógábor

Meglepetéslemezt adott ki a pozvakowski

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

pozva_band_photo.jpg

Igen, itt egy új pozvakowski-lemez, ami teljesen titokban készült, és mindenféle felvezetés nélkül jelenik most meg. A győri gyökerű noise rock zenekar meglepetésnek szánta az anyagot:

Idén volt 10 éve, hogy megjelent a 2007-es Microtron című pozvakowski-lemez, aminek nagyon sokat köszönhetünk. Sokan ezzel az albummal ismerték meg a zenekart. A Microtron dalait évekig játszottuk koncertjeinken, eljutottunk vele számos országba, felkerült év végi listákra, és azóta is úgy érezzük, hogy a közönségünknek is fontos ez a lemez. Szerettük volna emlékezetessé tenni a 10 éves évfordulót, így hát fogtuk a Microtron dalainak néhány fő- vagy sokszor nem is annyira fő motívumát és újragondolva, kicsavarva, átstruktúrálva összegyúrtuk ezeket egyetlen, majd 42 perces utazássá, amiben most tényleg a zenekar legkísérletezőbb oldala domborodik ki. 

Az anyagot a már jól megszokott Győr melletti Music Chapel stúdióban vette fel a zenekar, ahol a tavalyi iterum című lemezük is készült. Ismét Kapui Szabolcs hangmérnökkel dolgoztak, a keverést pedig a hazai experimentális, zaj körökben ismert T.Balira (ION, Rosinflux) bízták. A lemezt klasszikus gitár-basszus-dob trióban rögzítették, de néhány témánál Szitha Miklós barátjuk( Talamba Ütőegyüttes) is játszik vibrafonon. Ezzel az anyaggal egyetlen koncertet terveznek jövőre, ahol élőben bemutatják a microdrone.17 zaj és ambient áradatát, ez várhatóan a tavasz folyamán fog megvalósulni. Az lemez CD formátumban hétfőtől megvásárolható a budapesti Wave lemezboltban, a Lángoló olvasói viszont már most meghallgathatják az egészet alább. (Fotó: Ivor Szaniszló/Novák Márton)

Ez pedig az említett Microton lemez:


premier rock hír noise pozvakowski



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása