2017.12.14. 12:21 – Lángoló

Ahogyan az Éva Presszóval

Lángoló Premier

eva_presszo_03.jpg

Arról már korábban – a Lassan szeress klip kapcsán – beszámoltunk, az Éva Presszó négy különálló és mégis összetartozó dalt készül bemutatni, aminek a második darabja az alább látható Ahogyan. A klipet Budapest ikonikus és kevésbé ikonikus helyein forgatták, így a Szabadság-híd, a Gellért-hegy és a Nemzeti Színház mellett gyárépületek is helyszínül szolgáltak. A videó főszereplője Szarka Ákos street workout világkupa bajnok, akinek egy Éva Presszó-koncerten nagyon megtetszett az Ahogyan, így nem volt kérdés, hogy együttműködjön a zenekarral.

Pesti Viki, a zenekar ritmusgitárosa így mesél a fogatásról:

A legizgalmasabb momentum az volt, amikor Ákos kimászott a hídra, a turisták pedig fotózták és megtapsolták a mutatványokat, de azon is nagyon jól szórakoztunk, miközben válogattuk a videóban felbukkanó játékokat.

A ’90-es évekbeli mesék köszönnek vissza: Tini Nindzsa, Én kicsi pónim, Hupikék Törpikék, Toy Story stb.. Az Ahogyanról amúgy is azt tartják, hogy az egyik legmegőrülősebb dal a koncerteken, így aztán egy hasonló klipet gondoltak hozzá. Pláne, mivel a közönség csak úgy emlegeti és kéri, hogy a „kurva fű” dal. A dalt egyébként Puha Szabolcsnál vették fel és Takács Zoltán Jappán masterelte, a videót pedig Peter John Kiss készítette.

A zenekar 2017. december 30-án a Blahalouisiana vendégeként zárja az évet a debreceni Roncsbárban.

A poszt megjelenését a Cseh Tamás Program támogatta:

cstp_logo.jpg


premier pop rock hír éva presszó



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.