2017.12.31. 11:22 – Lángoló

Egy zarándokút lenyomata - Itt egy új szinnyaidóri-dal

Lángoló Premier

dsc_0331a.jpg

Az augusztus 31-én megjelent Csak lélegezz! c. lemez után Szinnyai Dóri egy új dallal jelentkezik, méghozzá ma, az év utolsó napján. A felvételt az ősz folyamán rögzítette a zenekar. Az animációt eredetileg egy vetítéshez készítette Hajba Orsi, a Molnár Balázs által tervezett lemezborító grafikája alapján, de hangulatában nagyon passzol a dalhoz, így lett belőle végül dalszövegvideó. (Fotó: Hegedűs Krisztián)


premier pop hír szinnyaidori



2017.12.30. 10:51 – dankógábor

Lovaggá ütötték Ringo Starrt és Barry Gibbet

Ma hajnalban tették közé azt az 1123 nevet tartalmazó listát, amiből kiderül, hogy kit ütnek lovaggá újév előestéjén Nagy-Britanniában, és amin két ismert zenész is szerepel. Az egyikük Ringo Starr, a Beatles dobosa, aki eredeti nevén, Richard Starkeyként kapta a kitüntetést, de a királynő engedélyezte számára a Sir Ringo Starr használatát. Ő a második beatle, 20 évvel Sir Paul McCartney lovaggá ütése után. Maga a Beatles már 1965-ben megkapta a Brit Birodalom Rendjének tagja (MBE) kitüntetést, de azzal nem jár a névhez a Sir előtag. A másik zenész Sir Barry Gibb, a Bee Gees még életben lévő tagja, aki azt nyilatkozta, hogy az elismerés nem csak neki, hanem elhunyt testvéreinek, Robinnak és Maurice-nak is szól. A két zenész olyanokhoz csatlakozik ezzel, mint Sir Elton John, Sir Mick Jagger, Sir Tom Jones, Sir Cliff Richard és a már említett Sir Paul McCartney.


hír ringo starr



2017.12.29. 13:11 – dankógábor

A Morbid Angel gitárosa szerint az előző lemez zavaros volt

Sok interjút nem ad Trey Azagthoth, a Morbid Angel gitáros vezére, szóval nem igazán lehetett eddig tudni, mit gondol a nagyon megosztó Illud Divinum Insanus című albumukról. A nagy hallgatás miatt sokan úgy gondolhatták, hogy Azagthoth szarik bele az egészbe, ő azt az albumot is ugyanúgy vállalja, mint a többit. A Guitar World-nek adott interjújából most viszont kiderült, nem így gondolja. A gitáros szerint az egy zavaros album lett, amit az akkori frontemberrel David Vincenttel való különböző gondolkozásuk miatt lett olyan, amilyen. Azagthoth-nak igazából más akkor sem tetszett, de Vincent túlságosan átvette az irányítást, és a végső keverés sem lett olyan súlyos, amilyet a gitáros gondolt volna. Túl előre került az ének, a gitárok pedig hátra, de Azagthoth szerint egy jó hangzás sem mentett volna meg egy olyan "ostoba" dalt, mint a Radikult. Ezt a számot Azagthoth konkrétan megtagadja, viszont az elektronikusabb megközelítést nem bánja. A zavaros megközelítés viszont odáig vezetett, hogy Azagthoth az összes tagot menesztette, visszajött Steve Tucker énekes-basszusgitárosnak, és csináltak egy olyan, színtiszta death metal lemezt, ami csaknem ugyanúgy megosztja a rajongókat, mint az előző. Hat év múlva meg majd jön a magyarázat, hogy túlságosan meg akarták mutatni, hogy hogyan is kell death metalt játszani.


metál hír death morbid angel



2017.12.28. 19:00 – Lángoló Gitárok

No More of You - Itt a Red Swamp új koncertvideója!

Lángoló premier

011.jpg

A Red Swamp több szempontból is fennállásának egyik mérföldkövéhez érkezett idén június 6-án, amikor az amerikai stoner-rock legenda Clutch előtt léphettek fel közel teltház előtt az Akvárium Nagy Hallban. Amikor az A38 szervezőbrigádja kihirdette a koncertet, a srácok egyből megeresztettek egy e-mailt, hátha bekerülhetnek előzenekarnak, és nem sokkal később jött a levél, hogy a Clutch menedzsmentje őket választotta erre a megtisztelő posztra. A buliról egy koncertklip is készült, amely méltó lezárása a zenekar első korszakának. A videó és az ahhoz kapcsolódó további tudnivalók a hajtás után! 


budapest premier rock hír stoner koncertvideó red swamp



2017.12.28. 11:35 – dankógábor

Az az ember hogy élvezte a bulit, aki felvette a Dillinger Escape Plan búcsúkoncertjét az első sorból?

A fenti videó a Dillinger Escape Plan szerdai búcsúkoncertjén készült. Egész pontosan az első búcsúkoncertjén, mert ma és holnap is lesz még egy New Yorkban, aztán vége, ennyi volt a Dillinger Escape Plannek. Hogy mi vitte rá az embert, hogy a buli élvezése helyett teljesen szar minőségben felvegye a teljes koncertet, azt nem tudom. Nem csodálkoznék rajta, ha a zenekar is felvette volna rendes minőségben az egészet, legalább hang formájában, pláne, hogy Mike Patton is fellépett velük, hogy eltolják a közösen alkotott Irony Is a Dead Scene EP-t is (plusz egy Faith No More-feldolgozást). Külön érdekesség, hogy a koncerten többször is színpadra lépett Brian Benoit, aki korábban hét éven keresztül volt a zenekar gitárosa, és viccelt mesélt a zenekar eredeti énekese, Dimitri Minakakis is.


metál hardcore hír dillinger escape plan



2017.12.27. 16:08 – edicsek

Pénzt kaptál karácsonyra? - Erre költsd el!

record-store-day-gear-patrol-lead-full.jpg

Ki ne futott volna már bele olyan karácsonyi ajándékba, aminél azt gondolta, hogy sokkal jobban járt volna, ha  odaadják a pénzt, és akkor azt vesz magának, amire tényleg vágyik. Még a legnagyobb jószándék mellett is belefuthat az ember abba, hogy például olyan lemezt kap, ami már megvan. Vagyis pénzt kapni karácsonyra azért jó, mert arra lehet költeni, amire csak szeretnéd, ráadásul a siker garantált. Már ha tudod, mire költsd. Ha nem, akkor pedig mutatunk néhány tippet.


karácsony



2017.12.27. 15:06 – Lángoló

Igyunk pálinkát! - Itt a Firkin új klipje

Lángoló Premier

img_2051kicsi.jpg

Megjelent a Firkin új videója, ami a Whiskey In The Jar című népszerű kelta népdal magyar verziójához, az Igyunk pálinkát! című számhoz készült. Az új animációs videoklip stílusában, formavilágában, sőt, a szereplők tekintetében is a Hetedhét Székelyhez készült klip folytatása, emellett pedig igazi szilveszteri bulinóta a csapat szerint.


premier punk hír kocsma kelta firkin



2017.12.27. 13:59 – dankógábor

Rögtön év elején lesz egy black metal fesztivál az Inquistionnel és a Septicflesh-el

inquisition-band-foto-2016-01.jpg

Aki durván akarja indítani az évet, annak január 7-én pont megfelelő program lesz a Barba Negrában. Fellép ugyanis a görög szimfonikus death metalt játszó Septicflesh, akik Magyarországon is bemutatják a Codex Omega című nagylemezüket. Szóval ők lesznek a főzenekar, de nekünk a lényeg inkább a turné másik neves, jóval nyersebb zenét játszó zenekara, a kolumbiai gyökerű, de az Egyesült Államokból érkező Inquisition, akik a mai black metal egyik legnevesebb csapata, ráadásul eddig a lemezeikkel sem tudtak igazán tévedni. Jön még velük Egyiptomból az Odius, ami már érdekes ugye: egyiptomi death black metal. És hogy tényleg fesztivál legyen az este, fellép még itthonról az új lemezre készülő szombathelyi Sear Bliss, és a szintén nagy múltú lábatlani death metal csapat, a Christian Epidemic. Itt a buli facebookos eseménye.


metál hír black death sear bliss christian epidemic inquisition septicflesh



2017.12.26. 13:07 – Lángoló Gitárok

Élő dalpremier jövő héten a Barba Negrában - Nyerj páros belépőt a Fish! koncertjére!

fish_1.jpg

A tavaly megjelent Idő van című lemezzel a Fish! zenekar őrületes tempóban vette be az egész országot, rekordokat döntögetve, díjakat nyerve és teltházas koncerteket adva a fővárosban és a klubturné során a legtöbb vidéki állomáson is. A lendület 2018-ra sem csökken, hiszen már készül is az új album, amiről egy dalt hamarosan meg is mutatnak: ez lesz 2018 legelső dalpremierje! A január 5-i koncerten a Barba Negrában élőben is elhangzik majd, sőt, a hírek szerint videóklip is készül hozzá. A Lángoló Gitárok ma induló játékában nemcsak egy páros belépőt nyerhettek erre a koncertre, de egy zenekaros pólót is. Részletek a hajtás után! (Fotó: Fish! Facebook)


játék punk pop programajánló rock koncert fish! barba negra