2017.06.25. 09:44 – m.adi

Négy lány, kis grunge és Kiss Tibi – hazai újdonságok

dalmegosztás

Leginkább a női énekesekről szól az aktuális dalmegosztás, ugyanis négyen is szerepelnek benne, ráadásul olyan tök különböző stílusokból jönnek, mint a folk, az elektropop és a pszichedelikus rock. Illetve egy kis grunge-ról, na meg Kiss Tibiről is, aki egy Quimby-klippel és egy friss projekt első dalával is megjelenik lejjebb, sőt, még Dolák-Saly Róbert újdonságát is megtaláljátok a posztban, aminek a végén most is ki lehet választani a lista legjobbját, úgyhogy hajrá.


ajánló magyar újdonság quimby dj bootsie maxisun dalmegosztás antonia vai koszijanka



2017.06.24. 13:53 – Lángoló

Egy élet lereteszelése - Glen Campbell-lemezkritika

glen-campbell-2.jpg

Nem példa nélküli, de ritka jelenség, ha valaki túl a nyugdíjkorhatáron is jelentős sikereket ér el a zenei toplistákon. Glen Campbell, aki az 1960-as és 1970-es években az amerikai countryzene slágersztárja volt, június 9-én megjelent Adiós című búcsúalbumával az egyesült-királyságbeli albumtoplista harmadik helyén nyitott. A nyolcvanegy éves alkotó cédéje nem véletlenül utasította maga mögé több kortárs világsztár – például Katy Perry, Ed Sheeran, Drake, Ariana Grande – munkáját: az Adiós a country igazi klasszikus ékköve.


lemezkritika glen campbell



2017.06.23. 13:56 – Hirdetés

Július harmadik hetében ismét AlteRába Feszivál Körmenden

Nyerj páros fesztiválbérletet!

1044_4748_img_1825.JPG

Ebben az évben ünnepli nyolcadik születésnapját a körmendi AlteRába Fesztivál, amelyet a hazai zenészek idén már harmadik alkalommal választottak kedvenc nyári fesztiváljuknak. Ha szeretnél július közepén nyaralni egy jót a Rába partján, egy baráti árfekvésű, magyar zenekarokra koncentráló fesztiválon, mindenképp érdemes tovább olvasnod, ugyanis ma induló játékunkban páros bérletet nyerhetsz az AlteRábára! Bónuszként meg kaptok egy teljes Quimby-koncertet kedvcsinálóként. (Fotó: www.alterabafesztival.hu)


hirdetés rock fesztivál kvíz alter nyereményjáték alterába



2017.06.23. 12:20 – Szponzoráció

Reframe - Vivaldi Négy évszaka mai köntösben a Kaposfesten

reframe.jpg

Hogyan kerül közös nevezőre Vivaldi, a 30y, az Elefánt, Akkezdet Phiai, Baráti Kristóf, a Kaposfest Kamarazenekar, vagy Prieger Zsolt az Anima Sound Systemből? Hamarosan kiderül, hiszen a REFRAME névre hallgató, vitán felül izgalmasnak ígérkező produkció augusztus 18-án, a Kaposfesten debütál egy különleges koncert formájában. A projektet és a résztvevőket hamarosan részletesen is bemutatjuk nektek, addig is itt az első kedvcsináló videó, melyben maguk az ötletgazdák beszélnek a kezdeményezésről. 


kollaboráció projekt elefánt vivaldi prieger zsolt akkezdet phiai 30Y kaposfest reframe bolyki györgy



2017.06.23. 10:02 – dankógábor

Egy csomó dolgot meg lehet tudni a legutóbbi Arcade Fire-klipről

Meg még jó pár dologról a zenekar körül. A Creature Comfortról már írtunk, alapból kicsit furcsa klip volt, de most kiadták a még furcsább változatát. Mondjuk ez kimerül annyiban, hogy megy a klip, közben pedig olyan fontos információkat tudunk meg, hogy milyen meleg volt ebben a fémes ruhában, és hogy a dobos mennyit adott le a súlyából a forgatás alatt, vagy hogy melyik mozdulat improvizálás. Tulajdonképpen vicces így a videó. Az Arcade Fire új lemeze július 28-án jelenik meg.


rock hír arcade fire



2017.06.23. 09:47 – dankógábor

Elég paranoiás lett az új Radiohead-videó

Idán 20 éves a Radiohead OK Computer című lemeze, amit a zenekar méltónak tartott arra, hogy nagyszabású újrakiadást csináljon hozzá. Ez lett az OKNOTOK, amin három olyan dal is van, amit eddig stúdióverzióban nem hallhattunk. Egyet már klipesített is az angol csapat, de most a következő videó, ami a Man Of War-ra készült. A klipet Colin Read rendezte, és egy ember belső küzdelméről, félelmeiről, paranoiájáról szól. Az újrakiadás egész pontosan ma jelent meg.


pop rock hír radiohead



2017.06.22. 15:31 – Hirdetés

Jövő szombaton Meinl Drum Festival

anika-nilles.jpg

Már csak pár nap, és a magyar buszjárat elindul Németországba, a Meinl Drum Festivalra. A rendezvényre Budapestről induló járaton sajnos már minden helyet lefoglaltak, de akinek van kedve a jövő szombatot, azaz július 1-jét számtalan ütőhangszer, valamint kitűnő, inspiráló dobosok társaságában tölteni, annak érdemes akár autóba is ülnie. Programajánlónk második részében öt olyan dobost mutatunk be, akik a maguk módján mind egy-egy külön világot képviselnek. A hajtás után érdekes zenék, még érdekesebb ütemek következnek.


hirdetés hangszer dob meinl hangszerbemutató hangszerkiállítás meinl drum festival aric improta miquel lamas luke holland chris coleman anika nilles



2017.06.22. 14:00 – Lángoló Gitárok

Against The Fall – Új néven, új felállásban folytatja az Eye For I, itt az első dal

Lángoló Premier

dsc_0675-edit-2_900x600.jpg

Pénteken a Dürer Kertben koncertezik az Against The Fall, akik ezúttal a mexikói Here Comes The Kraken koncertje köré szervezett, már-már kisfesztiválnak is belépő koncerten játszanak. “De hát ki az az Against The Fall?” - kérdezheti joggal a kedves olvasó, aki még sosem hallotta ezt a nevet. Nos, a korábban Eye For I néven ismert budapesti modern metal csapat, akik mostantól új felállásban, új néven folytatják, és akiknek a holnapi lesz az első koncertjük ezen a néven. Az új névhez új dal is jár, mely a Vászon címet kapta, és amelyet a hajtás után teljes egészében meg is hallgathatható.


budapest névváltozás dalpremier modern metal against the fall eye for I



2017.06.22. 11:43 – dankógábor

Brit politikust tanított ordibálni a Napalm Death énekese

Annyira nem meglepő, hogy az amúgy sokat politizáló Barney Greenway Napalm Death-énekes elment egy angol politikai műsorba, aminek műsorvezetője ráadásul maga is politikus, Ed Miliband. Az viszont már felettébb vicces, hogy Miliband megkérte Greenwayt, hogy tanítsa meg őt ordibálni. Hát, mondjuk úgy, hogy kellene még pár lecke. Itt a videó.


hír napalm death barney greenway



2017.06.22. 11:01 – Boros Gábor

„Sosem érezhetitek át a fájdalmamat” – A 42 éves korában elhunyt Prodigy emlékére

prodigy-mobb-deep.jpg

„Mennyi klasszikus!”, „Felfoghatatlan veszteség”, „Aki hip-hopot hallgatott, őt is hallgatta!” – ilyen és ehhez hasonló mondatokkal búcsúznak kortárs és fiatal zenészek Diddy-től, Questlove-on át Drake-ig a kedden elhunyt Albert Johnsontól, vagy, ahogy a hip-hop világ ismerte Prodigytől. Köztudott volt, hogy születése óta egy gyógyíthatatlan betegségben, sarlósejtes anémiában szenved, de úgy tűnt állapota stabil, néhány nappal ezelőtt még Ice-T, Big Daddy Kane és Raekwon társaságban fellépett Las Vegas-ban az Art of Rap turné aktuális állomásán, így halála teljesen váratlanul rázta meg a zeneipart, a róla szóló történetek, fotók, megemlékezések pedig elborították az Instagramot és a Facebookot.


hip-hop hír gyász rap prodigy