2018.01.10. 14:03 – Lángoló Gitárok

Az Ugly Kid Joe nyitja a Barba Negra Track idei szezonját

ugly-kid-joe-671x377.jpg

Április 29-én a Barba Negra Trackben koncertezik az Ugly Kid Joe. Az amerikai metálzenekar a kilencvenes évek elején igazi MTV-kedvencnek számított, az Everything About You és a Cats in the Cradle nélkül ma sem képzelhető el valamire való rockdiszkó, és bár később nem sikerült megismételniük ezeket a sikereket, több mint évtizedes kihagyás után 2010 óta ismét dolgozik a zenekar. 2015-ben egy túl nagy vihart nem kavart, de egyébként teljesen rendben lévő visszatérő albumot is kihoztak Uglier Than They Used Ta Be címmel, ugyanakkor a mostani koncert várhatóan a tavaly negyedszázada kiadott első album felidézéséről szól majd. További infók a hajtás után! 

Pályafutása során először látogat Magyarországra az Ugly Kid Joe. A kaliforniai rockbanda turnéja debütáló albumuk, az America's Least Wanted kiadásának huszonötödik évfordulóját ünnepli meg: az 1992-ben megjelent lemez egy csapásra ismertté tette a csapatot és a borítón bemutató kabalafigurájukat is, majd pár év alatt dupla platinalemezzé érett.

A budapesti koncertre a Barba Negra Track szezonnyitó hétvégéjén kerül sor: április 29-én végre élőben is meghallgathatjuk az Everything About You-t, a Cats In The Cradle-t és a Neigbourt! A jegyértékesítés január 10-én indul.

További információk a koncert Facebook-eseményén


metál koncert hír hard rock ugly kid joe barba negra track



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.