2018.01.11. 12:06 – sz.ági.

Nehezen lehet szabadulni a Good Time-tól

good-time-robert-pattinson-1200x520.jpg

Több oldal is az év filmjének választotta a Good Time-ot, ami egy rosszul elsült bankrablás egyetlen napját meséli el olyan eredeti stílusban, amilyennel még nem találkoztunk. Többször beugrik a Nightcrawler és a Drive kellemetlen légköre a nézőnek, de ez a függetlenfilm igazán egyikhez sem fogható, mert ezeknek a white trash embereknek a története tényleg kimozdít a komfortzónából.

Cannes-ban hat perces álló ovációt kapott a film a bemutatásakor és a legjobb zenéért járó díjat zsebre is vágta, teljes joggal. A Salfide tesók (Heaven Knows What) abszolút a függetlenfilmes stílust képviselik, ezért is nehéz meghatározni a film típusát. Hiába van szó bankrablásról, menekülésről, szinte minden megszokott panelt ebben a zsánerben kivágtak a kukába és képileg, zeneileg, történetileg olyan új eszközöket próbáltak ki, ami egyszerre teszi a filmet mocskossá, intimmé és őrültté. Mivel a néző számára teljesen szokatlan ez a hangnem, elsőre nagyon fura nézni, mert iszonyat kellemetlen, de nagyon őszinte pillanati vannak, ami függővé teszi a nézőt, mert úgy érzed magad tőle, mintha teljesen részegen egyik pillanatról a másikra akarnál kijózanodni és kiutat találni egy tömött diszkóból, ahol folyamatosan villognak a fények, üvölt a zene és vibrál a tánctér, miközben a film a torkodnál fogva kap el és az összes menekülési útvonalat lezárja.

A Good Time sztorija egy balul elsült bankrablásról szól, amiben két tesó klasszikus, de nem erőszakos módszerrel pénzhez akar jutni, hogy az erdőben vehessenek egy kis házat, ahol békésen élhetnek. Menekülés közben azonban az egyik testvért elfogják és a másiknak egy éjszakája van rá, hogy megszerezze az óvadékhoz szükséges pénzt. Azért is égetően fontos megmenteni a testvért, mert mentálisan beteg és valószínűleg egy napot sem bírna ki a börtönben. Ez az egyetlen éjszaka tele lesz váratlan jelenetekkel, kiszámíthatatlan fordulatokkal, amik borzasztóan kellemetlen szituációkba teszik a pénzt hajszoló testvért. Csomószor abszurd és burleszk kalandokba keveredik a főszereplő, viszont amiben az egész borzasztóan újat nyújt az az, hogy az ilyen típusú filmeknél ezekben a kalandokban mindig van valami harmónia, itt azonban nincs, mert a Good Time-ban nyersen kellemetlen minden egyes szituáció. Tényleg kimaradnak a zsáner alapvető és jól megszokott eszközei, hiszen máshol egy bankrablásnak megágyaznak egy idilli történettel és a rablást simán képesek magasztosan ábrázolni, kellemes izgalomba mártva, itt azonban nyomasztó és idegőrlő lesz a cselekmény. A főszereplő bárkit rászed, iszonyatosan ravasz, mindent önös érdekből csinál, hiába tudod a célját (a testvére megmentése) egy percre sem oldozza föl őt a film és nem szentesíti az eszközt. Gusztustalan figura marad végig, de a film mégis eléri, hogy drukkolj neki és ettől zavarba jössz. Simán kihasznál egy 16 éves kislányt, rászedi az idős barátnőjét, szétszedi egy mezei biztonságiőr életét és táncol annak romjain, de annyira komplex a karakter megfogalmazása, hogy minden lépése teljesen logikusnak fog hatni.

A film szereplői klasszikus white trash emberek, ami elég kedvelt téma mostanában, de amiben profik a rendezők, hogy nem ítélkeznek a karakterek fölött, nem nézik le, de nem is oldozzák fel őket. Hiába vannak a társadalomban amúgy beskatulyázva ezek az emberek, a rendezők egy pillanatra sem engedik meg maguknak az a luxust, hogy ezt maguk is megtegyék és ettől lesz hiteles, pontosan emiatt képes mellőzni minden szaros álszentséget. A Good Time egy okos szociodráma, ami nagyon dinamikus. Persze a jól megkomponált történet magában nem lenne elég, de például a zene garantáltan kicsinálja a nézőt, annyira karistoló és kaparja az ember bőrét az összes torzított hang, amibe a mély basszus néha belekoszol. A kamera meg olyan közeliket tol a szereplőkről, amihez nem vagyunk hozzászokva, iszonyat intim közelségekbe visz és már rég kérnénk, hogy táguljon a kép, legyen valami nagytotál, de csak azért sem teszik meg nekünk ezt a szívességet, miközben villognak a neonfények és néhol szét van szűrve a kép.

Ami viszont abszolút felteszi a koronát a Good Time-ra, az Robert Pattinson alakítása. Napjaink legismertebb vámpírja az Alkonyatfilmekből megint kiszívja a vért, csak ebben már nincs semmi romantika. Konkrétan felégeti a vásznat, annyira hibátlan és megdöbbentő amit művel. Állítólag egy autómosóban is dolgozott, végig karakterben maradva, hogy hitelesen hozza a proli szerepet és tényleg csak szuperlatívuszokban lehet beszélni arról, amit ebben a filmben művel. A mentálisan beteg tesót az egyik rendező, Banny Salfide alakítja, aki szintén olyat nyom abban a pár jelenetében, amitől görcsbe ugrik a néző gyomra, ráadásul Jennifer Jason Leigh (Aljas nyolcas) rövid szerepe is csak alátámasztja, hogy miért is imádjuk ezt a nőt.

Nálunk Jólét néven futott a film, amikor egy hazai filmfesztiválon bemutatták, de a fordítás itt nem adja vissza a cím igazi jelentését, ami a börtön-szleng arra, ha valaki jó magaviseletért előbb szabadul. Egy biztos, aki ezt a filmet megnézi, az egy darabig nem fog szabadulni az emlékétől, annyira eredeti.


jólét good time



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.