2018.02.20. 18:00 – Lángoló

Videó a szorongásról, a pánikrohamról - Itt egy új Orion Dawn-klip

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az alább bemutatkozó Feel az első szám a március-április fordulóján megjelenő második Orion Dawn-nagylemezről, illetve ez a zenekar első megjelent száma a 2015 áprilisában megjelent 'II/II című kislemezük óta.

Nagyon fontos nekünk ez a klip, többek között azért is, mert a Feel-t két barátunk rögzítette, Szabó László (PETOFI) és Szilágyi Szabolcs, a szereplők pedig szintén egytől egyig jóbarátaink. A szám a szorongásról, egy pánikroham felépüléséről szól, illetve az az elleni küzdelmet mutatja be. Maga a videó egy snittes, vágás nélküli, amelyet kétszeres sebességgel rögzítettünk, majd belassítottuk a felére, a mocskos képi világ a pedig szám mondanivalójára kíván reflektálni.

A szám hamarosan elérhető lesz Spotifyon és iTuneson, tavasszal élőben is meghallgathatja majd a közönség az itthoni Orion Dawn-turné során. Szóval fentebb a friss dal és klip ízelítőnek a tavaszi nagylemezhez, aminek szintén itt a Lángolón lesz a premierje. 


metál hír orion dawn



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása