2018.02.21. 14:37 – Hirdetés

Zenei tehetségektől hangos Újbuda

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

sc.jpg

Meghosszabbítva a határidőt, február 25-ig lehet jelentkezni a Soundcheck 2018 – Országos Zenei tehetségkutatóra, ahol értékes nyereményeket, fontos szakmai visszaigazolást kaphatnak a fellépők, lehet szó kemény metal-ról, jazzről vagy hip-hopról. A verseny szlogene ugyanis idén is az, hogy „jöhetsz bárhonnan, játszhatsz bármit”.

A két évvel ezelőtt nagy sikerrel záródó Soundcheck Tehetségkutató program idén újra indul a B32 Galéria és Kultúrtérben. A verseny célja, hogy az ország minden területéről jelentkező zenei produkciók műfaji megkötések nélkül mérettessenek meg élő fellépések formájában. Ahogy 2016-ban, idén is két fordulós lesz a Soundcheck. Először a beküldött felvételeket állítja sorba a zsűri, majd egy elődöntő és egy döntő után kihirdetik a győzteseket.

A szervezők tervei szerint nem első, második és harmadik helyezettek lesznek, hanem a felajánlott nyeremények közül mindegyik zenekar azt kapja, ami karrieréletük jelen állása szerint a leghasznosabb. Így mind a hat döntős fellépő eleve győztes. A nyeremények közt található egy profi hangzóanyag készítése a Kultúrpart stúdió jóvoltából, tiszteletdíjas fellépési lehetőség a B32-ben, valamint egy készre vágott videóklip kivitelezése is.

A 2016-os mezőny élvonalából kikerült bandák mindegyike erős lökésnek érezte a versenyben való részvételt. A Köpönyegforgatók már több remek klippel, növekvő közönséggel rendelkezik, A Madrapur kiadta első nagylemezét valamint a 30y és az Esti Kornél együttesek visszatérő vendége. A Magácska zenekar pedig szintén egy LP-vel büszkélkedhet az első Soundcheck óta.

A kiemelt szakmai zsűriben olyan neveket olvashatunk a felhívásban, mint Novák Péter, Beck Zoli a 30y frontembere és a ZEN program alapítója valamint az ország legelső zeneipari képzését létre hozó Morcz Fruzsina (Zeneipari Hivatal). A profi körülményeket, a szervezést a kerület kulturális intézményeinek egyik zászlós hajója, a B32 biztosítja.

A jelentkezés részletei a b32kulturter.hu oldalon érhetőek el.


hír tehetségkutató soundcheck



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása