Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Érdekes megfigyelni, milyen irányba fejlődtek a norvég black metal egykori fenegyerekei. Vannak, akik nagyszínpados produkcióvá nőtték ki magukat, és kis túlzással a mainstream határvidékén építgetik karrierjüket. Van olyan, aki egyfajta kortárs zeneszerzővé transzformálódott. Meg persze olyan is, aki túrázgat az erdőben, netán Lada Nivát szerelget a farmon, és magasról tesz az ilyen fejtegetésekre. Mindenesetre a napokban két meghatározó név, a Dimmu Borgir és Ihsahn is friss videóklippel jelentkezett, úgyhogy ezeket meg is mutatjuk nektek.
Irigylésre méltó tempóban készíti albumait az Emperor egykori frontembere, Ihsahn. Még két éve sincs, hogy megjelent az Arktis, máris itt a folytatás. Az ÀMR címet kapott mű az énekes hetedik szólólemeze, amivel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy ezúttal a szokásos vonós és nagyzenekari hangszínek helyett az analóg szintikre és a direktebb hangzásokra koncentrált a hangszerelés terén. A hozzá hasonló Öveges professzorokat a mai napig foglalkoztatják ilyen idejétmúlt dolgok, mint személyes érdeklődés, megújulás, azt meg mindig örvendetesnek tartom, ha valaki belső motivációktól vezérelve alkot külső elvárások helyett.
A dalhoz készült egy meglehetősen minimál, de ízléses videó, amelyben megjelenik a lemezborító képi világa néhány természeti snittel vegyítve, meg persze a főhős is nyekteti benne a gitárt szépen, becsületesen ritmusozva annál a résznél, ahol az Opeth gitárosa, a klipben nem szereplő Fredrik Åkesson szólózik a dalban. Talán patetikus lesz, amit mondok, de a hozzá hasonló szuverén zenészek azok a ritka kivételek, akiknek a munkája napjainkban még alkotóművészetként értelmezhető a metálzene dimenziójában. Nem lehetünk elég hálásak ezért.
A Dimmu Borgir már nyolc éve nem jelentkezett új stúdióalbummal, úgyhogy bőven ideje volt, hogy előrukkoljanak valami friss zenével. Az Eonian című tizedik lemez hivatalosan május negyedikén érkezik, de az első beharangozó dal és videóklip már múlt pénteken kijött róla. Finoman szólva nem vágtam magam hanyatt egyiktől sem, ugyanis annyira bűzlik a dolog a patikamérlegtől, hogy az számomra már kissé visszataszító. Tudom, rengetegen mondják majd, mennyire profi a produkció, mennyire szép a klip kékes színvilága, de ez így sajnos nettó popzene, jobban mondva klasszikusok metálritmusban, akárhogy is van csomagolva.
Innentől kezdve pedig nem igazán hat meg, hogy a szokásosan bombasztikus hangszerelésű dalt jól összerakták zeneileg, hogy kifejezetten hatásosak az egész dalt uraló kórus szólamai, vagy hogy gyönyörűen szólnak a gitárok: nem tudok szabadulni attól a viszkető diszkomfort érzéstől, hogy ez egy termék. Termék, fogyasztóknak, Galder pofavágásaitól kezdve a megdizájnolt egyen-bőrcuccokig, meg a kámzsáig, ami gyakorlatilag napjaink arcfestése. Ettől persze még nem dől össze a világ, csak én vagyok kicsit csalódott, még ha az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a Dimmu Borgirnak sosem voltam első számú célközönsége a zenéjükben - néhány dal kivételével - valamilyen szinten mindig fellelhető giccsfaktor miatt. Ettől függetlenül a teljes albumra kíváncsi leszek.
