2018.03.10. 18:00 – Lángoló

Ilyen Marge slágere, amikor gyerekeknek szól - Hahó Együttes-dalpremier

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

hahomarge.jpg

A Hahó Együttes Honeybeast- Quimby- 30y- Sooeri & Poolek- Maszkura és a Tücsökraj- Ocho Macho- Belmondo- Supernem- vagy éppen Marge-dalokat gondolt újra a macskákról, a vakációról, a fociról, a legóról, az állatokról és a falusi lagzikról. Sokszor nem is gondoljuk, hogy mi jár a gyerekek fejében, Kardos-Horváth János azonban már többször is bizonyította, hogy beléjük lát, amihez természetesen három gyermeke is hozzájárul. Volt egyszer egy Anyám tyúkja című, gyerekeknek szóló műsor a Petőfi rádióban, Kardos-Horváth vezetésével. Itt az eredeti előadókkal közösen mutatta be a most lemezre kerülő szerzeményeket, így lett Tyúkhúr a lemez címe. Erről lehet most meghallgatni Marge dalát, aminek a Hahó Együttes átiratában Kispajtás lett a címe.

Az év legjobb időszakáról, a felhőtlen vakációról szól a Kispajtás, amely a nyaralást, a kirándulást, a sátrazást és a kalandokat meséli el, hiszen nincs annál jobb a gyerekek számára, mint az az időszak, amikor nem kell tanulni, csakis az élményekre koncentrálni. Marge, aki a Váratlan nyár című szerzeménye ihlette a nótát: nyár és fesztivál a felnőttek, túra és kalandok a gyerekek szemével.

Itt az eredeti szám:

A dalok szövegeit itt már vígan lehet olvasgatni.


premier pop hír marge hahó együttes



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása