2018.04.03. 14:09 – Lángoló

Soha nem látott mértékű nemzetközi jelenlét

A legnagyobb szakmai fesztiválokon menetel a magyar könnyűzene

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

babesila.jpg

A hazai könnyűzene az elmúlt évek folyamán megvetette a lábát minden jelentős nemzetközi színtéren, aminek köszönhetően kiemelkedő évnek ígérkezik az idei. Néhány sikeres szereplés fényében még nagyobb lendülettel folytathatják az évet a zenészek és a Hangfoglaló Program által működtetett exportiroda, a HOTS – Hungarian Oncoming Tunes szakemberei. Az év nagyja ugyanis még hátra van, és kiemelten fontos európai szakmai vásárok és fesztiválok következnek. (Babé Sila-fotó: Kecskés Márton)

A hollandiai Eurosonic, a MENT Ljubljana és az amerikai SXSW után még csak most jön a java! Innentől indulnak csak be igazán a showcase fesztiválok, ahol eddig soha nem látott mértékű magyar jelenlétre lehet majd számítani. Egész évben rengeteg feladat áll még a HOTS és a magyar delegáció előtt, amiből az április különösen izgalmasnak ígérkezik. Egy hónapon belül négy szakmai konferencián is lesznek magyar szereplők.

Elsőként tegnaptól Észtországban a Tallin Music Week kezdődött, ahol szintén rekordszámú, három magyar zenekar kap bemutatkozási lehetőséget – ők a Söndörgő, a Mörk és a Mongooz & the Magnet. Emellett magyar kísérőprogram is lesz: a delegáltak szakmacsoportjait lefedő aktivitást a Hangfoglaló Program exportirodája, a HOTS – Hungarian Oncoming Tunes munkatársai szervezik.

Aztán április 11-től a frankfurti Musikmesse következik, a világ legnagyobb zenei vására és hangszerkiállítása idén először showcase-t is rendez, olyan fellépőkkel, mint Gino Vannelli, Albert Hammond, az En Vouge, vagy épp Asaf Avidan. Az előkelő társasághoz Babé Sila (képünkön) is csatlakozik, a magyar elektronikus r'n'b úttörő énekesnője ugyanis szintén meghívást kapott.

A német vásárral egy napon indul a portugáliai Westway LAB Fesztivál, ahová pedig a Dope Calypso viszi a magyar könnyűzene hírét. Korábban az Ivan & the Parazol itt ismerkedett meg a We Bless This Mess dalszerzőjével, akivel közösen hozták létre tavaly a The Melonas projektet. Az alkalminak indult együttműködésből végül egy egész lemez született.

Ezek után, a hónap második felében, április 19-én veszi kezdetét a lengyelországi ENEA Spring Break Fesztivál. A három zenekar itt is rekordszám – Antonia Vai, Apey és a Mörk is koncertet fog adni. Ráadásul Poznanban sem csak a zenészeink, hanem a szakembereink is szerepet kapnak, a magyar konferenciapanelben Soltész Péterrel (AM:PM, IMMF Hungary) és Magda Cholysttel (az Outbreaker’s Lab főmentora) beszélget majd a HOTS a magyar piac sajátosságairól.


hír hots hangfoglaló program



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása