2018.04.17. 18:00 – Gnosis

Ha nem vagy itt - Naked Szesz-klippremier

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

naked_1.jpg

Egy hete debütált nálunk a Szegedi Egyetemi Színház zenekarának, a Naked SZESZ-nek az első nagylemeze, most pedig elhozták nektek vadonatúj videoklipjüket is. A „Ha nem vagy itt” című dalhoz készült kisfilmről a banda énekes-gitáros frontembere, Varga Norbert mesél nekünk.

Ez a dal Szilágyi Domokos verse, talán feleségének írta, a híres erdélyi költőnőnek, Hervay Gizellának. Majdnem szerelmesvers; számomra a biológiai folyamatokról szól, amelyek akkor se állnak le, vagy talán még meg is változnak, ha nincs az melletted, akit szeretsz. Vagy mondhatnám: épp állnának már le inkább, mert már úgy érzed az volna a jobb, mert annyira hiányzik. Persze ez csak nekem szól erről, sok olvasata létezik, kinek mi. Emiatt fontos, hogy a klipben a férfi hangján nők énekeljék el a dalt. Ez egy egyszerű, de izgalmas verbális jelmez.

Az egész klipre jellemző a lecsupaszítás, az egyszerűség, a meztelenség, a puritánság. Mivel férfi énekli a nőnek ezt a dalt, eredetileg ezért tartottam fontosnak ennek a fordítottját megmutatni így, vizuálisan. Talán azért is, mert jó alkalom a vers és a dal arra, hogy mindkét nem megtalálja benne a saját igazságát, jól fel lehet fejteni ezt az örök táncot férfi és nő között, és éjszaka a kádban magányosan énekelni vagy a kedvesnek, vagy a kedvessel együtt, vagy fürdőkádon kívül bedobni egy sört a vita hevében, vagy ismerkedni vele. Annak örülünk, ha használva van ez a dal így is.

A videót Nógrádi Claudia rendezte és a társulat hölgy tagjai szerepelnek benne.


klippremier Naked SZESZ



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása