Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A Bret Easton Ellis könyvéből készült 2000-es film vagy még mindig nagyon aktuális vagy egész egyszerűen csak örökzöld a téma. Ahogy Patrick Bateman vezényel minket végig a láncfűrészek, vízjegyes névjegykártyák, frissen élezett balták és márkás öltönyök világában, azt nem igazán lehet egykönnyen megemészteni.
A nyitó jelenetben megismerjük Patrick Batemant (Christian Bale), aki épp 'barátaival' tölti estéjét egy mocskosul elegáns étteremben, ahol sorra szolgálják föl a sznobabbnál sznobabb ízű ételeket komolyzenére, a flitteres ruhák és játszott elegancia színpadán. Patrick és barátai épp olyan nagyképű és lenéző stílusban méregetik a körülöttük lévő világot, mint tették azt annak idején Stanley Kubrick figurái a Mechanikus Narancs Tejbárjában. Majd a soron kívül bejutott diszkóban Patrick Bateman csak annyit mond a pultos lánynak:
You're a fucking ugly bitch. I wanna stab you to death and play around with your blood.
A lány a mondat befejezte után megfordul és átadja a koktélokat. A néző itt el is csodálkozik egy pillanatra, hogy vagy csak képzelte Patrick ezt a mondatot, vagy a zene olyan hangos, hogy a lány nem hallotta. Mivel a film teljesen realisztikusan van ábrázolva, így egyből a másodikra gondolsz. Patrick Bateman lelki világa ezzel úgy ahogy van össze is lett gyönyörűen foglalva. Sokkal hosszabb és részletgazdagabb bemutatást kap viszont az, hogy milyen dolgokkal, tárgyakkal és kellékekkel veszi körbe magát. A Yuppie-k (Young Urban Proffesional) prototípusa a 27 éves fiú. Minden ami elő van írva egy ilyen élethez, azt ő birtokolja és csinálja. Pompásan elegáns és letisztultan drága lakása van az Upper West Side-on, megtudjuk milyen márkás öltönyei vannak, hányféle arckrémet használ bőre tökéletességére, hogyan edz és hányszor jár szoláriumba. Felejthetetlen a jelenet, amikor húzza le az arcáról a megszáradt kozmetikai maszkot a tükör előtt, mint egy második bőrt. A jövő reménysége ő, a Harvardon végzett és az elit Wall Street munkása, akit dolgozni soha nem láttunk, de mégis annyi feszültség tombol benne, mint aki egész nap robotol. Túl hosszú ebédszünetét általában már korábban megkezdi, pornóújságot nézeget vagy éppen okoskodik az aktuális zenei CD-ről és limuzinnal furikáztatja magát. Ami mégis föl tudja baszni az agyát, ha kiderül, hogy az ugyanolyan nagyképű és felszínes kollégáinak menőbb névjegykártyája van, mint neki. Teljesen abszurd, ahogy ülnek egy konferenciateremben és mint valami óvodás gyerekek próbálják egymást túllicitálva mutogatni az új játékszerüket.
Patricknek van egy nagyon elegáns és rendkívül magabiztosan mutogatható barátnője, Evelyn (Reese Witherspoon), akivel egy érzelemmentes párkapcsolatban élnek, ahol versenyeztetni lehetne a szereplőket, hogy vajon melyikük felszínesebb. Közben természetesen magabiztosan kurvázik, olyan nőkkel, akiket leginkább csak azért bérel fel, hogy szex közben magát csodálhassa a tükörben, majd kicsit megkínozza, alkalomadtán megölje őket. Néha láncfűrésszel, néha pedig egy fejszével végzi ki őket, ahogy tette azt kollégájával is, Paul Allennel (Jared Leto). Paul eltűnését megpróbálta egy londoni úttal álcázni, ám előbb utóbb feltűnik a színen Donald Kimball nyomozó (Willem Dafou), aki kisebb zavart okoz Patrick fancy asztalfoglalásoktól teletűzdelt életében.
Így is elég kaotikusak voltak a jelenetek, együtt mozogtunk a horrorban és undorodtunk ettől a halszagú, érték-vesztett társadalomtól, ahol pénzen bármit meg lehet venni, kivéve a morált, mert azt ugye nem áruljak aranydobozban piros selyemszalaggal átkötve. A káosz aztán teljesen elszabadul, de megszokottá válik, viszont egy idő után ebbe már a főszereplő is kezd beleizzadni. Úgy érzi elkapták, fogalma sincsen mit kell reagálni, ez nem volt benne egyik divatmagazinban sem, aztán beismeri a bűneit hivatalosan, majd másnap felkel a nap és nem történik semmi. SEMMI. Se sziréna, se börtön, csak egy újabb nap abban az elhasznált társadalomban, amiben a portásnak nem tűnik fel, amikor csöpög a vér a zsákból, amiben vonszolják ki éjszaka a hullát, ahol Paul Allen méregdrága lakásában hirtelen megszűnnek létezni a meggyilkolt a kurvák és helyette minden frissen ki van mázolva és készen áll arra, hogy újra pénzzé tegyék az ingatlant. Antihősünk meg ott áll és vele együtt lepi el agyunkat a szar, hogy vajon akkor ez most mind csak a képzelet játéka vagy sem.
Az erről szóló véres viták a különböző fórumokon is jól igazolják azt, amiről a film szól, hogy mindenki borzasztóan el van foglalva saját magával, a saját igazával, az önérvényesítéssel, a magamutogatással és a hihetetlen igazságérzetével. Innentől kezdve teljesen mindegy hogy mennyire túlzás a film összes mozdulatsora. Senkit nem érdekesl a másik nyomora, akkor sem, ha valakit láncfűrésszel kergetnek a folyosón.
Természetesen nem könnyítették meg a nézők dolgát az értelmezésben. Erre jó példa Willem Dafoe, a nyomozó, aki három utasítást kapott a színészi játékával kapcsolatban:
- egyszer játssza úgy a szerepet, mint aki teljesen biztos benne, hogy Christian Bale a gyilkos,
- aztán csináljon úgy, mint aki totál meg van győződve arról, hogy nem Bale a tettes
- végül meg testesítsen meg egy bizonytalan nyomozót, aki nem venne rá mérget, hogy Bale ölte meg Jared Letót.
Christian Bale valami irgalmatlan nagyon alakít a vásznon. Külön érdekes, hogy a film alapjául szolgáló könyv sokaknál kiverte a biztosítékot és Gloria Steinem feminista aktivista különösen ellenezte a film elkészítését, amiben az a poén, hogy ő valójában mostohaanyja Bale-nek. Jared Leto, Justin Theroux, Reese Witherspoon, Willem Dafoe és Chloe Sevigny kurva jól illeszkednek a filmbe. Nem kis nevek ők, hozzák az elvárható profizmust ebben a Mary Harron által rendezett filmben, ami vizualitását tekintve is egy remekmű.
Az Amerikai Pszicho borzasztóan elegánsan és egyszerre zavarba ejtően reagál a társadalmi kiüresedésre, amiben a felszínesség úgy lepi el a várost, mint a Filatáskák 2011-ben Pest utcáit.
