2018.06.09. 15:20 – Lángoló

Lángol a Fishing #10 - Bemutatkozik a Vicc Beatz, a Gazsi Rap Show és a Mulató Aztékok

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

mulato_aztekok.jpg

Befejező részéhez ért a Lángol a Fishing sorozatunk, amelyben a Fishing On Orfű fesztivál szervezőivel együttműködve bemutatunk tíz olyan zenekart, akikről eddig nem biztos, hogy hallottál, de a Fishing stábja valamiért érdemesnek tartotta őket arra, hogy fellépjenek a fesztiválon. Ezzel is teret adva az újdonságnak, az olyan hangoknak, akiket nem lehet elkapni lépten-nyomon a nyári fesztiválokon. A sorozatban utolsó fejezetében az eddig szokásos egy-egy zenekar helyett most mindjárt három izgalmas előadót ismerhettek meg, akiket röviden bemutatunk, a Fishing szervezői pedig megmondják, miért hívták meg őket. Természetesen zenét is lehet hallgatni a posztban. A tizedik héten itt a Mulató Aztékok, a Gazsi Rap Show, és a Vicc Beatz. Az eddig megjelentekért pedig ide kell kattintani.

langolofishing.jpg

A három produkció közös nevezője, hogy mindannyian az újító hangzású, underground hiphop felől érkeznek. A Mulató Aztékokkal nemrég készítettünk nagyinterjút, amelyből elég sok minden megtudható a változatos hatásokkal dolgozó, a hiphop közhelyeket messzire hajító, filozofikus szövegeket író csapatról.

Nem túl gyakori, hogy az egyszeri zenehallgató azon morfondírozik, milyen is lenne, ha egy festő szakos tanár rapszövegekbe öntené hitvallását. Akik mégis szeretnék hallani ennek az eredményét, azoknak melegen ajánlott a Gazsi Rap Show, melynek húzóembere, Szőke Gáspár pontosan ezt valósítja meg különböző közreműködőkkel, és olyan egyedi látványvilággal, mintha a David Lynch-féle Dumbland vizuálisan jammelne egy alaposan bepipázott Jean-Michel Basquiat-val.

A Vicc Beatz szintén nem a közmondásos tigiri-tigiri gengszter vonalat képviseli. A tagok szólóban is hajlamosak a formabontásra, az orientális dallamokat keresztény liturgiával vegyítő modern hittérítésen át a Mijamotó Muszasit, a pörköltet, vagy a Skoda Favoritot éltető Kedvencek temetőjéig.

A Fishing szervezői pedig ezért hívták meg őket:

Őket nem látod a kirakatban, ők tényleg underground hiphop-arcok. Nagyon nagy dumák, hatalmas zenék, érdemes rákeresni Youtube-on vagy bárhol, szinte majdnem mindegyik lemezük letölthető ingyen. A szervező stáb nagy kedvencei.

Mikor lépnek fel?

A Fishing On Orfű pénteki napján, június 22-én, a PMFC színpadon, a Mulató Aztékok és a Gazsi Rap Show 00:15, a Vicc Beatz 01:20-as kezdéssel.


underground hiphop fesztivál hír rap fishing on orfű vicc beatz gazsi rap show mulató aztékok lángol a fishing



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása