2018.06.25. 15:23 – Lángoló

Stone Sour, RATM Tribute, 35 éves Aurora és a Karthago egyetlen idei fővárosi koncertje a Barba Negra Trackben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ss.jpg

Ma este pályafutása során először lép fel Magyarországon a Stone Sour, amelyet sokan emlegetnek Corey Taylor "másik" zenekaraként, valójában viszont három évvel korábban alakultak, mint a Slipknot, bár az első albumuk megjelenése jó tíz évet váratott magára. A Barba Negra Trackbe a tavaly megjelent Hydrograd lemezzel érkeznek az idei évad egyik legjobban várt produkciójaként. A hétfő estével azonban nem ér véget a hét, hiszen rajtuk kívül olyan koncertek várják a közönséget, mint az új időpontban, kedden megrendezett RATM Tribute koncert a Subscribe előadásában, az Aurora 35 éves koncertje, valamint szombaton a Karthago egyetlen idei budapesti fellépése.

Ugyan a Subscribe hivatalosan jelenleg pihenőre lett küldve, a tagok ennek ellenére a Rage against the machine tribute by Subscribe műsorral többé-kevésbé folyamatosan koncerteznek különböző hazai fesztiválokon, a holnap este pedig a Barba Negra Track színpadán éri majd őket. A buli eredetileg június 14-én lett volna megrendezve, de a rossz időjárás miatt új időpontot kellett keresni, így esett a választás a mostani hét keddjére. Az akkori közlemény szerint a srácok kicsit csalódottak voltak, mert nagyon készültek arra az estére, ugyanakkor bíztak abban, hogy ezúttal verőfényes naplementében üvölthetik majd együtt a közönséggel az olyan klasszikusokat, mint Killing in the Name, meg a Bulls on Parade. Bár az előrejelzések szerint kifejezett verőfényre most sincs túl nagy esély, hiszen holnapra felhős időt jósolnak Budapest környékére, a Rage Against The Machine dalai bármilyen körülmények között kiváló szórakozást jelentenek majd, pláne olyan zenekar előadásában, mint a Subscribe.

Ki hinné, hogy az Aurora idén már 35. születésnapját ünnepli? Pedig így van, ráadásul a tavalyi Előre kurvák, gengszterek lemez 25 éves jubileuma annyira jól sikerült, hogy Vigiék a mára klasszikussá érett dalok zömét továbbra is a programban tartva ezúttal közel két órás programmal várják a közönséget, amelyben jól megférnek egymás mellett a nyolcvanas évek és napjaink legkedveltebb darabjai. A tettestárs a Hollywood Rose lesz, akik idén 15 éves jubileumi turnéval járják az itthoni és külföldi színpadokat. Pénteken este Európa számos országa után a Barba Negra Trackbe is megérkeznek. A kettős jubileum után Los Santos Party hajnalig, a nyolcvanas, kilencvenes és kétezres évek legnagyobb hiphop slágereivel.

Belegondolni is félelmetes, hogy a Karthago nemzetközi szinten is azon ritka kivétel a rockzenekarok között, amelyben több évtizedes története során még sosem volt tagcsere. A jövőre negyvenedik születésnapját ünneplő zenekar jelenleg épp egy új albumon dolgozik, de már készülnek az évfordulós koncertekre is. Ennek örömére szombaton Budapesten játszanak, amely az idei év egyetlen Karthago-koncertje lesz a fővárosban. Ha tehát valaki nem szeretne várni még több hónapot arra, hogy élőben hallja az Apáink útjánt, a Requiemet, a Keleti éjt, és a többi klasszikus dalt, az szombaton vegye az irányt a Rákóczi hír budai hídfője felé, hiszen a május-júnusi koncerteken már alaposan lendületbe jött Karthago ezúttal is úgy áll majd a színpadra, mint akik épp azon a koncerten szeretnének befutni, hogy a zenekarvezető, Szigeti Ferenc szavaival éljünk.

Természetesen a jövő hét is tartogat vonzó programokat, elég csak az Action Ébredő erő lemezbemutatójára gondolnunk, de rajtuk kívül érkezik az AKB, a GypoCircus, a Bikini, a Paddy and the Rats, július 11-én pedig egy újabb nemzetközi fellépőt üdvözölhetünk a színpadon a pincétől a világhírig jutó reggaecsapat, a Soja képében, akiknek a koncertjén különleges vendégként Sena és zenekar is fellép.

További információk a Barba Negra weboldalán és Facebookján!


programajánló koncert szponzoráció guilty parties subscribe karthago aurora stone sour barba negra barba negra track ratm tribute



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása