2018.01.28. 18:00 – Lángoló

Visszatért az Orient Fall, és súlyosabb, mint valaha

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

orient_fall_2018.jpg

A fővárosi Orient Fall hosszas várakozást követően a 2015 végén bemutatott Fractals nagylemeze után a napokban Mankind címmel új dallal és videoklippel jelentkezett. A zenekar az elmúlt évek csendesebb időszakát töri most meg és a közönség tudtául kívánja adni, hogy bizony az Orient Fall ismét változott, felnőtt. A disztópikus hangulatú, az emberiség és az egyén önnön bekorlátozásával foglalkozó új dal minden eddiginél sötétebb jövőt predesztinál, amihez a zenekar szándéka szerint kitűnő vizuális alátámasztás a John Peter Kiss (ex-Till We Drop, Seven Seas) által rendezett vörös és fekete színekben pompázó videoklip. A főszereplőt alakító Papp Dorka tudattalanul önmaga köré egy kijárat nélküli labirintust épít és csak, akkor veszi észre mindezt, amikor már késő. A teljes egészében a zenekar által írt, felvett és kevert négyszámos, fokozatosan megjelenő visszatérő EP első dala a most bemutatott Mankind, ami képes előrevetíteni a kiadvány sötét hangulatát, amiről a koncertlátogatók február 18-án meg is győződhetnek az amerikai The Faceless oldalán adott koncertjükön a Dürer Kertben. (Fotó: Szappanos Ádám) 


premier metál hír progresszív orient fall



2018.01.28. 11:58 – m.adi

A körző és a dalírás – tíz hazai újdonság

dalmegosztás

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kisstibi.jpg

Egy csomó jó előadó fért bele a január végi dalmegosztásba, amiben a punktól a hangszeres improvizatív hip-hopig mindenféle stílusban találtok újdonságokat, néhány híresebb előadótól is, mint Kiss Tibi, a Hippikiller, a Rózsaszín Pittbull vagy az Óriás. A kevésbé ismertek közül talán Tibest emelném ki, aki bemutatkozásképp az utóbbi idők egyik legjobb hazai rapdalát hozta ki, de a többiek között is abszolút érdemes szétnézni, na meg persze szavazni is arról, hogy melyik előadó dala tetszett a leginkább.


magyar újdonság óriás hippikiller kiss tibi dalmegosztás twentees



2018.01.27. 09:02 – dankógábor

Megjelent a Phil Campbell And The Bastard Sons első nagylemeze, amit élőben is eljátszottak

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

phil_campbell.jpg

Legalábbis egy részét, méghozzá péntek este, egy speciális londoni eseményen, amit élőben közvetítettek a Youtube-on. Ezt mi most ide be is illesztjük, hogy bemutassuk, mire is lehet számítani majd szeptember 6-án a Dürer Kertben, mikor személyesen is eljön a zenekar Budapestre. A csapatról ugye azt kell tudni, hogy Phil Campbell Motörhead-gitáros és három fia zenél benne kiegészülve Neil Starr énekessel. A zenekar Lemmy halála, azaz a Motörhead vége után alakult, zeneileg pedig egészen hasonlót produkálnak, persze jóval fiatalosabb lendülettel. A most megjelent lemez címe The Age of Absurdity, a saját dalok mellett egy Hawkwind-feldogozást is tartalmaz Lemmy tiszteletére. Szóval alább az élő lemezbemutató (a 8. percnél kezdődik a buli), a teljes lemez, klipek, egyebek.


rock hír phil campbell and the bastard sons



2018.01.26. 15:07 – dankógábor

A Linkin Park frontembere dalokat írt a zenekar elhunyt énekeséről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Háromszámos EP-t adott ki Mike Shinoda, a Linkin Park egyedül maradt frontembere, ami teljes egészében Chester Bennington, a zenekar nyáron elhunyt énekese körül forog. Az EP-t akár alább is végig lehet hallgatni teljes egészében, Shinoda ráadásul mindegyikhez videót is vett fel. Ezzel együtt egy Twitter-bejegyzésben azt is világossá tette, hogy a Linkin Park nem áll le, csak az újraindulás előtt egy csomó dolgot kell még tisztázniuk magukban.




2018.01.26. 14:46 – Prieger Zs.

Egy zseniális bunkó halálára - Mark E. Smith-ről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

mark-e-smith4.jpg

A napokban elhunyt Mark E. Smith tömegeknek jelentett belépést a punkba, a szemtelen, megfoghatatlan újhullámba, az aljas, humoros street poetrybe, a rosszindulatúan cool brit gitárzene esszenciájába. Egyedüli állandó tagja volt annak a zenei kuplerájnak, melyet The Fallnak hívtak. A zenekar múltidejűsége akár törvényerőre is emelkedhet, mert Smith nélkül a zenekar minden létjogosultságát elvesztette a további létezésre. 


punk mark e. smith



2018.01.26. 10:11 – sz.ági.

A film, ami tuti klasszikus lesz - A három óriásplakát Ebbing határában című filmről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

3oriasplakat.jpg

Lehet, hogy túlzás januárban olyat kijelenti, hogy elkészült az év legjobb filmje, de mégis könnyeden tesszük meg és a hét Oscar-jelölés is ezt bizonyítja. Martin McDonagh legújabb drámája az egyik kezével a torkodat fojtogatja, a másikkal meg a könnyeidet törölgeti, miközben még ahhoz is van pofája, hogy őszintén megnevettessen.


filmkritika



2018.01.25. 15:00 – dankógábor

Elton John is visszavonul a turnézástól . . . három év múlva

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

De előtte letol egy 300, azaz háromszáz állomásos világ körüli turnét. A hetvenéves zenész azt mondta, hogy most a legfontosabb neki a családja, a gyermekei, és már gyakorlatilag elege van az egészből. Ehhez képest ilyen masszív búcsúturnét még senki nem jelentett be, de legalább jó alaposan elköszön. Reméljük Magyarország belefér ebbe a 300 dátumba. Arról egyébként nincs szó, hogy magát a zenélést is befejezné. Az utolsó lemeze (sorban a harmincadik) Wonderful Crazy Night címmel 2016-ban jelent meg, Budapesten legutóbb 2010-ben járt.


pop rock hír elton john



2018.01.25. 09:15 – dankógábor

Massive Attack-koncert is lesz az Arénában

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

massiveattack_1.jpg

Ismét egy nagy nevet jelentettek be 2018-ra, ismét az Arénába. Június 23-án ugyanis a Massive Attack érkezik hozzánk, és hozza magával a Young Fatherst is. Triphop-rajongóknak kötelező az este, pláne, hogy az eddigi magyarországi koncertjeik gyakorlatilag mind jók voltak, még ha a legutóbbi olyan furcsán is fejeződött is be a 2010-es Volt fesztiválon. Alább a sajtóanyag.


hír triphop massive attack



süti beállítások módosítása